Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Újdonságokat is kínál idén a gödöllői kastély

2018-06-06 16:56:46

Dr. Ujváry Tamás tavaly január végétől irányítja a Gödöllői Királyi Kastélyt működtető gazdasági társaságot, aminek hatodik ügyvezető igazgatója. A feladat nem igazán volt újszerű számára, hiszen kinevezését megelőzően a helyettesi teendőket látta el. A 2017-es esztendőben még jószerivel az „örökölt” programokat tudták le a történelmi falak között, az idei szezonra azonban már úgy készülhettek, hogy az új menedzsment tervezte meg az attrakciókat.

- Igazgató Úr! Itt a nyár, a szabadtéri programok megrendezésére leginkább kedvező időszak. A gödöllői kastély 22 évvel ezelőtti megnyitása óta számos, mondhatni hagyományos, jobbára családi látványosságot kínálnak az érdekelődőknek. Idén is folytatódik a tradíció, vagy lesz változás?
- A kastély számos olyan programot szervez, melyről elmondható, hogy mára tradícióvá vált és a látogatók keresik, várják. Ilyen – például – a Koronázási Hétvége. Ezeket a programokat a jövőben is megtartjuk, azonban igyekeztünk tartalmukat színesíteni. Több és változatosabb fellépés szórakoztatja a közönséget. Azonban a több program nagyobb költséggel is jár. A közösségi médiában többen nehezményezték, hogy a Húsvéti hétvégén a kastély programjaira 500 forintos jeggyel lehetett betérni. Ezt a gyakorlatot a Koronázási Hétvégén és a Vadásznap alkalmával is tartani fogjuk. Az 500 forint levásárolható a kiállításokra szóló belépőjegyből, a kávézói, vagy ajándékbolti fogyasztásból. A területen belül azonban valamennyi program már ingyenes a közönségnek. Ez a két tábla csoki, vagy két gombóc fagyi ára nagyon sokat segít a kastélynak: egyrészt, hogy a programok színvonalát emelni tudjuk, másrészt, hogy az épületre az eddigieknél többet költhessünk.
A hagyományos események mellett újakat is szervezünk, elindítunk. Olyan koncerteket fogadtunk be, mint a Budapest Bár, vagy a Dés László – Tóth Vera est, mely stílusok eddig kevésbé voltak ránk jellemzőek, azonban azt gondoljuk, hogy nívósak, van rá érdeklődés és illenek a helyhez.
Június 23-án pedig 15 európai királyi kastéllyal egy időben pikniket szervezünk a kastély parkjába. Invitáljuk a vendégeket, hogy hozzanak egy plédet, üljenek le a parkba, és akár hozott elemózsiával, akár a Pest megyei Értéktárban szereplő ételeket és italokat bemutató kiállítóink kínálatából falatozzanak, élvezzék a környezetet, beszélgessenek. Mi pedig délelőtt és délután kis élő zenei aláfestést is biztosítunk. Ezen a napon este tartjuk a Múzeumok éjszakáját, ahol a látogatásokon kívül szintén izgalmas koncerteket lehet élvezni, fellép – például – Antal Timi is.


- Az elmúlt évtizedekben a városi programgazdák megtanultak együtt élni a kastély által meghirdetett, főként a kultúra és a közösségi élményszerzés adta lehetőségekkel. Visszafelé is igaz ez, ha arra gondolunk, hogy a település vezetése jó ideje egy-egy téma köré csoportosítja programjait, 2018-ban az ifjúság szerepét hangsúlyozzák?

- Természetesen, örömmel csatlakozunk a város tematikus kezdeményezéseihez. Az Ifjúság Éve, mint téma pedig különösen közel áll szívünkhöz. Egyre több múzeumpedagógiai program közül választhatnak az érdeklődők, hétvégente a családoknak indítunk különböző játékos vezetéseket. De akár szülinapi zsúrt is lehet tartani a kastélyban, ahol múzeumpedagógus kollégánkkal fedezik fel a gyerekek az épületet, utána pedig különtermünkben sütizhetnek.
A helyi iskolák diákjainak segítségével őszre különleges tárlatot tervezünk. A kastély II. világháborút követő időszakát szeretnénk feldolgozni. Miután mi felnőttek éltünk a ’90 előtti időszakban, érzelmileg kötődünk hozzá, ki pozitívabb, ki negatívabb emlékekkel. A gyerekeknek azonban ez az időszak ugyanolyan része a történelemnek, mint Sisi, vagy Mária Terézia kora. Így a gyerekeket kérjük, hogy készítsenek kiállítást erről a korról.

- A programturizmus területén is egyre nagyobb a konkurencia, ami újabb és újabb kihívások elé állítja a szervezőket. Érdekes, látványos, szórakoztató, ugyanakkor pénztárcakímélő attrakciók szükségesek. Ebből a szemszögből nézve, mennyire versenyképes a gödöllői kastély akár a helybéliek, akár az idelátogató bel- és külföldiek számára?

- A versenyképességnek sok mutatója van. Elmondhatjuk, hogy 2017-re a gödöllői lett Magyarország legtöbb látogatót vonzó kastélya. Idén is volt már olyan hétvégénk, amikor több mint 10 ezer belépőjegyet adtunk ki. Hogy minél többen ismerjék a kastélyt, és látogassanak el Gödöllőre, számos hirdetést helyeztünk el a turisták által látogatott helyeken. A Liszt Ferenc repülőtéren egészen októberig folyamatosan, 9 darab LED-falon fut hirdetésünk, budapesti városnéző buszok hátoldalán vásároltunk felületeket. Ezeknek is köszönhetően, mára nem csak a környék, hanem Magyarország kulturális turizmusának egyik zászlóshajója lett a Gödöllői Királyi Kastély.
Fontos azonban, hogy a turizmusban betöltött szerepünk erősödésével egyidejűleg a helyi közösségekkel is megmaradjon, vagy javuljon a kapcsolat. Az idei évben 4-5 olyan koncertet szervezünk, ahol komoly fellépők előadásait regisztráció mellett ingyenesen lehet majd élvezni. Késő ősz folyamán pedig ismét tartunk olyan akciós időszakot, amikor gödöllői lakcímkártyával jelképes, 100-200 forintos jeggyel lehet az állandó kiállítást megtekinteni.


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online