Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Sportos feladatokat szánnak a VÜSZI Kft-nek

2017-12-13 10:31:01

November végi ülésükön a gödöllői képviselőtestület tagjai két olyan témakört is megtárgyaltak, amik „sportos” megvilágításba helyezhetik az önkormányzati alapítású VÜSZI Kft-t a jövőben. Lássuk:

A vívás oktatására is alkalmas asztalitenisz csarnokot tervez építtetni a Gödöllői Sport Klub, amelynek illetékesei a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által kiemelt sportágakra vonatkozó sportlétesítmény-fejlesztési pályázat lehetőségét kívánják megragadni a cél megvalósításához. A sikeres kandidálás alapvető feltétele az önrész, illetve a terület biztosítása. Egyelőre ez utóbbiban segítette a pingpongosokat a városvezetés azzal, hogy kijelölte a VÜSZI Kft. Dózsa György út 69/A. szám alatti telephelyén található, közel kéthektáros ingatlanrészt a csarnok területének. Ennek birtokába építési engedély kérhető a létesítményre, és ha ez jogerőre emelkedik, szerződésbe kell foglalni az ingatlanhasználat és költségvetési támogatás nyújtásának feltételeit.

A másik sporttárgyú kérdéskörben nagyobb szerep juthat majd a VÜSZI Kft-nek, hiszen a 2018-2020-as időszakot felölelő gödöllői sportkoncepció első olvasatban tárgyalt dokumentációjában megfogalmazódott, hogy a gödöllői sport- és sportcélú létesítmények üzemeltetési teendői a jövőben kikerülnek a Gödöllői Sport Közalapítvány feladatköréből, azokat és a VŰSZI Nonprofit Kft. veszi át.
A jelenlegihez képest változást terveznek a gödöllői sportélet szereplőinek adott működési támogatás elosztási elvében, aminek lényege, hogy kitisztuljon a versenysport és a nem versenysport egyesületek köre városi szinten, illetőleg cél az is, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon a sportra fordított közpénz-összegek felhasználásának ellenőrzése, különös tekintettel a városi sportszervezetek gazdálkodásának jogszerűségére. A módosuló sportkoncepció elfogadása a december 14-i ülés napirendjén szerepel.


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online