Vissza normál nézetbe Nyomtatás

TÉRFÉL a választókerület spotéletéről, a gödöllői uszodáról és a kistarcsai triatlonosokról

2017-10-21 10:04:43

Október 20-án nyolcadszor jelentkezett a TÉRFÉL, a Régió Plusz Televízió és a Gödöllői Hírek közös magazinműsora a sportról, Gödöllő sportjáról, illetve a gödöllői térség sportjáról.
Az első részben Vécsey László, a gödöllői központú választókerület kormánypárti országgyűlési képviselője volt a vendég, akitől – mások mellett – megtudtuk, hogy a gödöllői központú választókerülethez tartozó települések sportéletének szereplői mintegy 2 milliárd forintos TAO-támogatásban részesültek a lehetőség bevezetése óta eltelt elmúlt hat évben. A 2014 márciusában beígért gödöllői versenyuszodával kapcsolatosan kiderült, hogy a kivitelező gépei már készen állnak a munkára, ám néhány, főként a gödöllői önkormányzathoz köthető adminisztratív akadály még fékezi a hiánypótló létesítmény megvalósításának elkezdését.


Az adás második részében a négy évvel ezelőtt alakult, döntően utánpótlás-nevelésre szakosodott Kistarcsai Vízisport és Rekreációs Club (Sportathlon) életébe pillanthattunk bele az elnök és csinos helyettese segítségével. A triatlon, az úszás, az öttusa és mostantól a röplabda sportágakban versenyzési lehetőséget kínáló egyesület vezetésnek szándéka az egészségmegőrzés és a közösségépítés is. Büszkék arra, hogy – 110 hazai klub összevetésében – 2015-ben és 2016-ban egyaránt kiérdemelték az ország 6. legeredményesebb triatlon egyesülete címet.



Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online