Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Az állam ad 50 milliót az uszodai körforgalomra, de mennyit tesz hozzá a gödöllői városvezetés

2017-10-04 14:45:46

Amint arról korábban hírt adtunk, a gödöllői önkormányzat tagjai egyhangú szavazással arról fogadtak el határozatot, hogy a létesítendő gödöllői versenyuszoda telkének kijárata már az első ütem elkészültével egyidejűleg körforgalommal kapcsolódjon a város kezelésében lévő Ady Endre sétány, illetve az állami fennhatóság alatt lévő Isaszegi út kereszteződéséhez.
Simon Gellért (Fidesz) a döntés során elmondta, hogy Vécsey László kormánypárti országgyűlési képviselő sikerrel járt, ezáltal 50 millió forintos plusz forrás áll majd rendelkezésre az érintett csomópont közúti kapcsolatainak kiépítésére. Az üggyel összefüggésben október 4-én az alábbiak jelentek meg a honatya közösségi oldalán:

„Idén májusban a 2018-as költségvetés tervezésekor kértem a kormánytól 50 millió forintot arra, hogy a készülő gödöllői uszoda közúti kapcsolatát minél színvonalasabban lehessen megteremteni. A kormány a 1717/2017. (X.3.) számú határozatában eleget tett kérésemnek. Annak ellenére, hogy az uszoda által generált többlet forgalom kevesebb, mint 3%-kal növeli a csomópont terhelését, mégpedig a csúcsidőszakon kívüli időben.
Azért Gödöllő város kapja az 50 milliót, mert az Ady sétány a város tulajdona, azon a város tudja a beruházást végrehajtani. Ezen felül az uszoda beruházója több változatban elkészítette az uszoda – Ady sétány – Isaszegi úti csomópont terveit, a teljes tervdokumentációt ingyenesen a város rendelkezésére bocsátja. Az uszoda költségvetésében erre a célra rendelkezésre álló keretet ezzel az 50 millióval megtoldva kanyarodó sávok kialakításával lehet jelentősen megnövelni a csomópont áteresztő képességét, ami egyébként jelenleg sem felel meg semmilyen útügyi szabványnak.
Ha Gödöllő város a 2018-as költségvetésében az eddigi állami hozzájárulások mellé biztosítana néhány tízmillió forintot erre a célra, akkor minden további nélkül akár körforgalmú csomópont is épülhet az Ady sétányra”.


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online