Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Lenyűgözték a zsűrit a rúdsportos gödöllői lányok

2017-07-19 10:17:59

Július 16-án, Zalaegerszegen rendezték meg az I. Restart Rúdsport Versenyt, amin a gödöllői Catwalk Ironairbase rúd- és légtorna stúdió négy kategóriában, tizenkettő versenyzővel képviseltette magát. Ezzel az aktivitással kiérdemelte a verseny Legjobb stúdiójának járó különdíjat.


Amatőr női középhaladó kategóriában az aranyat Berkes Szandra, a bronzérmet pedig Ress Adrienn szerezte meg. Szandra koreográfiáját ezúttal zumbával ötvözte, amivel le is nyűgözte a hazai rúdsport és rúdművészet kiválóságaiból álló zsűrit, míg Adrienn művészi önkifejezésével halmozta a pontokat.
Amatőr női haladóban indult a legnagyobb mezőny: a gödöllőiek közül a legjobb eredményt Fábián Réka érte el hetedik helyével.
Elit női egyéniben a stúdió három trénere, Sárai Tícia, Váry Kinga és Farkas Lilla mérette meg magát, akik az 5., a 6.,  és a 7. helyet szerezték meg. Tícia – a tisztes helytállás mellett – különdíjat is kiérdemelt produkciójával.
A gödöllői Catwalk stúdió további indulói voltak: Pogácsás Bettina, Resch Borbála, Fábián Réka, Ivancsó Viktória, Varga Tímea, Kovács Alíz, Hajdú Henrietta, akiket Sárai Tícia, Farkas Lilla, Váry Kinga készítettek fel a versenyre.


Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online