Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllői nevelésű játékosok lepték el az NB I. nyitófordulóját

2017-07-16 18:59:39

A fővároson kívül feltehetőleg kevés magyar település mondhatja el magáról, hogy – akár kezdőjátékosként, akár csereként, vagy a kispadon ülve – mindent egybevetve hét, a sportág alapjaival korábban Gödöllőn ismerkedett focistája volt érdekelt a legmagasabb hazai bajnoki osztály, az OTP Bank Liga 2017/2018-as idényének nyitó fordulójában.

Nos, Gödöllő ilyen város, hiszen az 1988-1991 között született, majd a Csató Sándor irányításával több évig működött Gödöllői Góliát FC (Goldball FC) kötelékéből kikerült és később magasabb magyar bajnoki osztályban, illetve külföldi topligákban játszó csapatokhoz igazolt tehetségek közül az alábbiak nevét (az internetről származó képsorban balról jobbra) örökítették meg a jegyzőkönyvek az NB I. július 15-16-i fordulójában:


Lovrencsics Gergő (Ferencváros, kezdő, Puskás Akadémia ellen 1-1) • Lovrencsics Balázs (Ferencváros, kezdő, Puskás Akadémia ellen 1-1) • Varga Roland (Ferencváros, kezdő, Puskás Akadémia ellen 1-1)
Busai Attila (Diósgyőr, kezdő, Vasas ellen 2-0) • Horváth András (kapus, Budapest Honvéd, kispad, Haladás ellen 2-0) • Simon Krisztián (Újpest FC, csere, Paks ellen 2-2) • Nagy Dániel (Újpest FC, kezdő, Paks ellen 2-2)

Az egykori gödöllői focipalánták közül egyikük sem hagyta el vesztes meccs utána játékteret. Gólt azonban csupán a mérkőzés 60. percében lecserélt Varga Roland szerzett, az ő – szabadrúgásból elért – találatával egyenlített a Fradi.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online