Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Negatív szaldójával kakukktojás lett a gödöllői Kalória

2017-05-25 10:16:58

A gödöllői önkormányzat által alapított vagy tulajdonolt hat gazdasági társaság közül öt pozitív egyenleggel zárta le a 2016. évi gazdálkodását. Egyedül a legtöbb pénzt megmozgató közétkeztetési cég, a Kalória Kft. nézett szembe veszteséggel.

A gödöllői önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaságok közül a legtöbb pénzzel a helyi közétkeztetés vezető vállalkozása, a Kalória Kft. gazdálkodott 2016-ban. A Hatolkai Máté által irányított cég a 861,4 milliós forintos bevételéhez képest, 880,1 millió forintot költött el, így közel 18,7 millió forint vesztesége képződött (közhasznú tevékenység -19 millió forint, vállalkozási tevékenység +300 ezer forint).
Az előterjesztésben foglaltak szerint a negatívum több okra vezethető vissza. Elsősorban arra, hogy a 2015 szeptemberében érvénybe lépett minisztériumi rendelet betartása többletköltségeket rótt a közétkeztetőkre. Ezen felül az élelmiszerek áfájának csökkentése, a kormányzat „piacfehérítést” célzó intézkedései és egyéb, a 2016-os üzleti évet érintő piaci változások újabb drágulást hoztak, valamint további jelentős kiadási tétel volt a tavalyi év végén a dolgozóknak adott félhavi prémium.

A Dózsa György úton székelő, az elmúlt gazdasági évet még az idén januárban alpolgármesterré avanzsált Lantai Csaba vezetésével végig dolgozott VÜSZI Kft. tavalyi bevétele megközelítette az 842,4 millió forintot, miközben kiadásai 815,8 millió forintot emésztettek fel, ami – a közhasznú tevékenység 47,3 millió forintos többletének és a vállalkozási tevékenység 21,6 millió forintos mínuszának egyenlegeként – 25,7 millió forintos adózott pozitívumot eredményezett.
Kovács Barnabás (MSZP) szóvá tette, véleménye szerint ellentétes a közhasznú és vállalkozási tevékenységet egyaránt folytató szervezetek gazdálkodásának lényegétől, hogy a közhasznú ténykedésből fedezik a vállalkozási tevékenység negatív szaldóját. Ennek pont fordítva kellene lennie: a vállalkozási többletből kellene finanszírozni a közhasznú feladatok ellátását. Gémesi György úgy reagált erre, hogy a VÜSZI-re bízott feladatok körében nehezen húzhatók meg a határok a közhasznúság és a vállalkozás között, ezért nem tartja aggályosnak az arányokat. 

Mind a vállalkozási tevékenység esetében (242 ezer forint), mind a közhasznú ténykedésnél (18,7 millió forint) pozitív egyenleget produkált az elmúlt esztendőben a Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft. amely – a részleges felújítás miatti öt hónapos zárva tartás ellenére – a 404,7 millió forintos bevételének és a 385,6 millió forintos költekezésének köszönhetően csaknem 19 millió forintos eredménnyel zárta a 2016-ot.

Újabb sikeres éven van túl a Gödöllői Piac Kft., amely – a tulajdonosi jogokat gyakorló önkormányzatnak történő 3 millió forintos osztalék megfizetése mellett – 13,5 millió forintos adózott eredményt teljesített. Kifejezetten jó esztendőt zárt az országosan is példaértékűen munkálkodó Gödöllői Távhő Kft. amely kevéssel több mint 24,8 millió forintos mérleg szerinti eredménnyel szembesült a 2016-os év lezárásakor.

Az első teljes gazdasági évét tudta le a 2015 decemberében életre hívott Erzsébet királyné Szálloda Kft. A menedzsment és az alapító örülhet, mert a papírok tanúsága szerint a 318,6 millió forintos bevétellel szemben, a kiadások csupán 282,2 millió forintra rúgtak, így 32,8 millió forintos adózott nyeresége képződött a társaságnak. Az ügyvezető igazgató elmondása szerint a gödöllői hotel az elmúlt évben kategóriájában a legdinamikusabban fejlődő szálloda lett, amihez jelentősen hozzájárult az éttermet üzemeletető cég is.


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online