Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
A szeptember 26-ára összehívott rendkívüli képviselőtestületi ülésre kiküldött meghívón – az egyebek mellett – egyetlen napirendi pont szerepelt, ez: Vécsey László országgyűlési képviselő tájékoztatója 1500 migráns Gödöllőre való betelepítése ügyében elhangzottakról. A gödöllői központú választókerület kormánypárti parlamenti képviselőjét „felkért előterjesztőnek” titulálták.
A mintegy 75 perces tanácskozást jelentős médiaérdeklődés kísérte, így sokakhoz eljut majd az a hír, miszerint: a gödöllői képviselőtestület többsége – feltehetőleg egyedüliként az országban – harmadszor sem támogatta a kötelező betelepítési kvótát elutasító határozatot, aminek elfogadását ezúttal Vécsey László kezdeményezte a gödöllői a városatyáknál. A Gémesi-félét –, amiben a városvezető többek között leszögezi, hogy Gödöllő nem kíván migránsokat betelepíteni, és erre jogi lehetősége sincs – pedig kilenc igen vokssal elfogadták.
Az ülést vezető polgármester arra kérte Vécsey Lászlót, tisztázza az általa a szeptember 20-i, gödöllői lakossági fórumon elmondottakat. Erre a honatya közölte: Gémesi kérjen bocsánatot a közleményében foglaltakért, a gödöllői képviselőtestület pedig utasítsa el a betelepítési kvótát, mert ellenkező esetben Gödöllőt veszély fenyegetheti. Kisvártatva – utalva a helyi egyetem külföldi hallgatóit a minap ért állítólagos inzultusra – Gémesi, aki szerint Vécsey nem válaszolt a feltett kérdésre, odáig merészkedett, hogy közösségi izgatással vádolta meg Vécseyt. - Ön felizgatta Gödöllő városát, egymás ellen uszította a polgárokat – mondta a polgármester a parlamenti képviselő fórumon elhangzott mondataira hivatkozva.
Vécsey László válaszában pártpolitikai játszmának nevezte az ügyet, és kijelentette: a gödöllői képviselőtestület többsége a Kormány Achilles-inát akarja elvágni azzal, hogy nem támogatja a javaslatot. A körzet országgyűlési képviselője felhívta a figyelmet: célszerű lenne, ha a vita helyett a városvezetés megkérdezné a gödöllőieket, akik többsége – tapasztalata szerint – nem akarja a migránsok betelepítését. Vécsey azt is hozzátette: véleménye szerint Gödöllő a polgármester magatartása miatt van veszélyben.