Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Mire számíthat Gödöllő kvótaügyben?

2016-09-22 17:27:44

Szeptember 21-én Gémesi György, Gödöllő város polgármestere közleményt tett közzé, amiben leírta: megdöbbenve értesült arról, hogy a körzet országgyűlési képviselője, Vécsey László az október 2-ai népszavazással kapcsolatban tartott fideszes kampányrendezvényen azt mondta, hogy a település vezetője 1.500 menekültet akar Gödöllőre befogadni és betelepíteni.
Gémesi így folytatta: Vécsey László ezen kijelentése hazugság, amit határozottan visszautasítunk. A képviselő célja egyértelműen a lakosság körében meglévő egyre nagyobb bizonytalanság és félelem gerjesztésének erősítése.
Gémesi György határozottan felhívja Vécsey László fideszes országgyűlési képviselő figyelmét arra, hogy:
1. Menekülteket befogadni és letelepíteni csak a magyar kormány támogatásával és a magyar kormányzati hivatalok közreműködésével lehet,
2. Gödöllő Város Önkormányzata nem tervezett és a jövőben sem tervezi menekültek befogadását. Ilyen jellegű hatásköre és kompetenciája nincs is.
A város vezetése továbbra is elhatárolódik a túlfűtött pártpolitikai kampánytól, és Gödöllő város lakosságának továbbra is garantálni kívánja a békességet és a nyugalmat!
Felszólítjuk Vécsey László országgyűlési képviselőt, hogy amennyiben bármilyen tudomása van – akár titkos – Gödöllő városát érintő kormányzati döntésről, akkor, mint a térség választott képviselője, kötelezettségét teljesítve, haladéktalanul tájékoztassa Gödöllő Város Képviselőtestületét!
A fideszes képviselő nagy nyilvánosság előtt történt félretájékoztatásának tisztázása miatt Gémesi György polgármester szeptember 26-án, hétfőn reggel 7.30 órára rendkívüli testületi ülést hív össze, amire Vécsey Lászlót elvárja – zárul Gémesi közleménye.

Szeptember 22-én Vécsey László közösségi oldalán a következő sorok jelentek meg:
A gödöllőiek szeretnék tudni, hogy Gémesi hajlandó-e a kényszerbetelepítésre. Felszólítjuk Gémesi Györgyöt, Gödöllő polgármesterét, hogy valljon színt, igent vagy nemet mond a kényszerbetelepítésre!
Gödöllő az ország egyetlen települése, amely másodszor sem fogadta el az uniós kötelező betelepítési kvótát elutasító önkormányzati határozatot, vagyis nem utasította el a magyar településeket egyre fenyegetőbb kényszerbetelepítést. Brüsszelben már élesítve van a kvótacsomag, ha a magyar népszavazás nem akadályozza meg, akkor már karácsony előtt elindulhat a bevándorlók kötelező betelepítése.
Már kétezer magyar település polgármestere világossá tette, hogy nem lenne hajlandó együttműködni a kényszerbetelepítés végrehajtásában, Gémesi György nem tartozik közéjük, sőt, folyamatosan a migránsok befogadásáról és az osztrák betelepítések példájáról prédikál. A gödöllőieknek joguk van végre tudni, hogy Gödöllő mire számíthat, megvédi-e őket a polgármester a kényszerbetelepítéstől vagy elsők között lesz, aki önként telepít majd be migránsokat – fogalmaz Vécsey László.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online