Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Strandot Gödöllőnek – egy kis segítséggel

2016-06-22 16:47:57

Hosszú évek óta – egészen pontosan négy éve – jogosan hiányolja Gödöllő lakossága a város strandját, illetve annak használhatóságát. Már csoportosulás is alakult a legnépszerűbb közösségi portálon az ügy érdekében, úgy tűnik, nem hiába.

Bár, már tavaly felröppent a hír, hogy a Szent István Egyetem strandja kinyithat, ez a terv azonban csak ebben az évben látszik megvalósulni. Az intézmény külső támogatás segítségével tavaly valóban felújította az egyik legfontosabb gödöllői nyári közösségi teret: a 2015-ös medence felújítási és gépészeti feladatok után idén már az igen fontos esztétikai munkák is sorra kerülnek, így teljes fényében tündökölhet újra a gödöllői strand.

A nyitás július közepére várható, vagyis: a nyár derekától a lakosság már birtokba veheti a komplexumot. Addig is akad még – elsősorban szépítgetési – tennivaló a strand területén. Többek között virágültetés, kerítésfestés, fűnyírás, a nyári üzembehelyezési feladatok, vizesblokk szépítgetése és egyéb kerti munkák váratnak magukra. Illetve nem csak magukra, hanem a lakosságra is. Nagyon sok jelzés érkezett a város és az egyetemi polgárok részéről, hogy szívesen segítenének, bekapcsolódnának a felújításba társadalmi munkában.
Mint a strand üzemeltetője, a SZIE Sport Kft. ezúton is felajánlja a lehetőséget, hogy minél többen beletehessék a saját munkájukat, és ezáltal részt vállaljanak a végső feladatok befejezésében.  Ezzel az egyetem nem csak közösségkovácsoló programot nyújt Gödöllő polgárainak, de szívesen fogadja a felajánlott fizikai segítséget is. Többen jelezték, hogy szívesen támogatnák a fenntartási, működtetési feladatokat is. Erre is lesz lehetőség, amiről hamarosan tájékoztatást kaphatunk.

Mind a nyitás pontos részleteivel, mind pedig a társadalmi munka és a pénzbeni támogatásokkal kapcsolatban a következő napokban a sziesport.hu honlapon és a facebook.com/sziesport oldalon olvashatnak, illetve a későbbiekben is innen tájékozódhatnak a stranddal kapcsolatos információkról – tájékoztatta hírportálunkat a Szent István Egyetem Sportközpontjának igazgatója.
Balázs Zoltán hozzátette: talpra Gödöllő, hogy ezen a nyáron már egy szép strand várjon minket a forró hétvégéken! Amennyiben kérdéseik lennének, kérjük, ezen az email címen juttassák el hozzánk!


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online