Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Bírságveszélyt jelent a VÉDA élesítése

2016-03-14 16:45:44

Ahány nap van egy – nem szökő – évben, annyi fix telepítésű traffipax került az országos úthálózat különböző pontjára. Ezen felül 160 mobil készülék is a rendőrség szolgálatában áll, hogy kiszűrje a szabálytalankodókat. A VÉDA automata közlekedés-ellenőrzési rendszer névre hallgató „csodafegyver” már hónapok óta működik, a bírságolás azonban – egyes értesülések szerint – egyelőre várat magára. Feltehetőleg, nem sokáig. Úgy tudni, két héttel az „élesítés” előtt a rendőrség értesíti a lakosságot. Ez megtörtént: április 5-étől üzemszerűen működnek a VÉDA-kamerák.

A gödöllői autósokat – leszámítva a helyi kapitányság által működtetett készüléket – közvetlenül nem érinti a fix telepítésű traffipax, mivel Pest megyében összesen négy olyan helyszín van, ahol a csúcsberendezés dolgozik. Azonban, ha valaki városunkból ezeken az utakon közlekedik, nem árt résen lennie, mivel az élesítést követően
• gyorshajtásért 30 ezer - 300 ezer forint
• biztonsági öv nélküli autózásért 10 ezer forint (lakott terület), 15 ezer forint (vidék), vagy 20 ezer forint (autópálya)
• kihangosító berendezés nélküli telefonálásért 30 ezer forint
• vasúti átjárón tiltott áthajtásért 60 ezer forint
• záróvonal átlépéséért 30 ezer forint
• jelzőlámpa tilosán áthajtásért 50 ezer forint
• kötelező haladási irány megszegéséért 50 ezer forint
• tiltott behajtásért 30 ezer forint
• autópálya leállósávjában jogtalan megállásért 40 ezer forint
• autópálya leállósávjában haladásért 100 ezer forint
• buszsáv jogosulatlan használatáért 20 ezer forint
• buszsávban haladásért 30 ezer forint
• lejárt műszaki engedéllyel történő autózásért 40 ezer (3 hónapja járt le), 50 ezer forint (6 hónapja járt le), vagy 60 ezer forint (12 hónapja járt le)
bírság szabható ki a renitenseknek.



Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online