Röplabda: edzői botrány, drámai gödöllői győzelem
NB I. alapszakasz, 12. forduló: TEVA-Gödöllői RC – MTK Budapest 3-2 (-20, 20, 26, -23, 11)
Mindkét formáció számára sorsdöntő volt a bajnoki alapszakasz második körének nyitómérkőzése, hiszen az ütközet győztese fontos lépést tett annak érdekében, hogy a legjobb négy közé kerüljön, és kedvezőbb pozícióból kezdhesse a negyeddöntőkkel induló rájátszást. A tárgyilagosság kedvéért érdemes megjegyezni, hogy a találkozó esélyese az egykori gödöllői sikeredző, Hollósy László által vezényelt fővárosi gárda volt.
Ezt az első szettben igazolták is a kék-fehérek, ám a folytatásban egyre inkább magára talált Horváth András – Szabó Adriennt betegsége miatt nélkülöző – különítménye, és bátor, megfontolt játékkal egyenlített (1-1). A harmadik játszmában mindvégig tapadtak egymásra a csapatok, ezáltal megjósolhatatlan volt, melyikük jut előnyhöz. Végül, drámai hosszúságúra nyúlt csata után a kritikus pillanatokban éberebb gödöllőiek értek révbe, amivel eldőlt, hogy a házigazdák szereznek pontot a találkozón. Hogy mennyit, arra az ezt követő történések adtak választ. A negyedik felvonás elején az MTK-sok irányították az eredmény alakulását, ám a játékrész közepére kiegyenlítetté vált a küzdelem. Ahogy közeledett a szett záró szakasza, nőtt a hibázási arány is, és az inkább izgalmas, mintsem színvonalas adok-kapokból a vizitálók jöttek ki jobban. A döntő etap első pontjait a fővárosiak jegyezték, de kisvártatva fordítottak a hazaiak. Térfelet 8-5-ös TEVA-vezetésnél cseréltek a riválisok. A játékvezetői ítéletek által is gerjesztett feszültséget az edzők sem bírták idegekkel: Hollósy folyamatosan kóstolgatta Horváth Andrást, aki ezt nehezményezte, majd mindketten a kiállítás sorsára jutottak. A közjáték a vendégeket viselte meg jobban, ezáltal hazai siker született az egyetemi csarnokban.
A TEVA-Gödöllői RC csapata 22 ponttal, 24-19-es szett- és 951-878-as pontaránnyal az 5. a tabellán.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|