Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kommunális adóval növelik a gödöllőiek anyagi terheit

2015-11-19 11:36:54

Hiába minden tiltakozás, ellenérzés, más vélemény, november 19-én bekövetkezett az, amire előzetesen számítani lehetett: a gödöllői magánszemélyeknek kommunális adót kell fizetniük 2016. január 1-jétől. Az indoklás szerint az állami finanszírozás csökkenése és a fejlesztési feladatok megvalósítása érdekében szükséges közteher bevezetését csak a Gémesi György polgármesterhez hű lokálpatrióta klubos képviselők támogatták (10 igen szavazat), a gödöllői testület Fideszes (2 nem szavazat), Jobbikos (1 nem szavazat) és MSZP-s (1 tartózkodás) tagjai nem.

Adóköteles lesz jövő év januárjától a Gödöllő közigazgatási területén lévő lakás, üdülő és hétvégi ház (adótárgy). A kommunális adó alapját az ingatlan négyzetméterben számított hasznos alapterülete képezi. Az adó éves mértéke adótárgyanként, illetőleg lakásbérleti jogonként 60 négyzetméter és az alatti hasznos alapterületű adótárgy esetén 15 ezer forint, 60 négyzetmétert meghaladó hasznos alapterületű adótárgy esetén 25 ezer forint.

Kedvezmény illeti meg a kommunális adó tekintetében azt a gödöllői magányszemélyt, aki Gödöllő város közigazgatási területén járda- és útépítési beruházást hajt végre, vagy ilyen beruházás céljára befizetést teljesít. Ebben az esetben a saját beruházás számlával igazolt ellenértéke és a támogatással csökkentett befizetés összege a befizetéstől számított 10 évig levonható a beruházással érintett ingatlanra megállapított kommunális adóból. Az adónem bevezetése előtt elkészült beruházásra fordított összeg, illetve ilyen célra történt befizetés összege azonban nem vonható le.

Kommunális adófizetési mentesség illeti meg a – határozattal igazoltan – rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülőket, illetőleg a 85.500 forint alatti nettó jövedelmű, egyedülálló nyugdíjasokat. Túlmenően azokat a szépkorú párokat, ahol a nyugdíjas házastársak az egy főre jutó nettó jövedelme nem haladja meg az 57 ezer forintot.

Dr. Nánási Éva, Gödöllő címzetes főjegyzője egyfajta hatásvizsgálati záradékkal egészítette ki a rendelet-tervezetet. Ebben – többek között – az olvasható, hogy a kommunális adó bevezetésével bővül az adóalanyok száma, a háromezer új adózó adminisztratív terhet jelent az önkormányzatnak. Miként az adóalanyoknak is, akiknek bevallást kell majd kitölteniük. A főjegyző szerint a rendelet végrehajtása többlet személyi feltételt igényel az általa vezetett hivatali apparátusban.


Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online