Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Nagyot játszott, de nem utazhat az Eb-re a Szabados-csapat

2015-01-10 18:15:31

Öten képviselik a gödöllői röplabda klubot a törökországi Alanya-ban január 9-11-e között zajló női U18-as Európa-bajnoki selejtezőn. Az ezt megelőző MEVZA-tornán második korosztályos magyar válogatott szövetségi edzői posztját a helyi egyesületnél utánpótlás-nevelésben szorgoskodó Szabados István, míg a segédtréneri teendőket a TEVA-hatos vezetőedzője, Horváth András látja el. A játékosok közül az ütő Radomszki Boglárka (10), a center Kalotai Zsófia (15), valamint a liberóposzton számításba vett Maurer Katalin (5) jelentik a gödöllői kötődést.


A selejtezőcsoportokból – a rendező ország legjobbjai mellett – a győztesek jutnak ki a március végén kezdődő, 12 csapatos bulgáriai kontinensviadalra, illetőleg a nyolc csoportból a legjobb három második helyezett is utazhat az Eb-re.
Sajnos, a derekasan küzdő magyar együttesnek erre két mérkőzés után elszállt az esélye, mivel a románoktól 3-0 (26, 16, 20) arányban elszenvedett pénteki vereség után, szombaton – parádés kezdést követően – a törökök ellen sem termett babér a mieink számára: a magukat akár a végső győzelemre is esélyesnek tartó házigazdák kiélezett csatában, 3-2 (-24, -28, 21, 11, 9) arányban múlták felül nemzeti formációnkat.

Két mérkőzés után a Szabados-csapat 1 ponttal és 2-6-os szettaránnyal rendelkezik, és jó esetben négy pontig juthat, amivel elvileg lehetne csoportmásodik, ám továbblépő már aligha. A vasárnapi zárómeccsen a grúzok várnak hazánk válogatottjára, akik ellen a papírforma alapján illene sikerrel búcsúzni. Ezt megtették hazánk lányai, mivel 3-0 (12, 16, 22) arányban nyertek, és 4 ponttal, 5-6-os játszmaaránnyal a csoport második helyén végeztek. Fotó forrása: facebook


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online