Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Megúszhatja a fogyasztóvédelmi bírságot a Zöld Híd Régió Kft.

2014-11-26 13:57:18

Október 14-én keltezett ítéletében hatályon kívül helyezte a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége által 2013. október 17-én hozott határozatot, amiben jogerősen 100 ezer forintos fogyasztóvédelmi bírság, számlánként 10 ezer forintos kötbér, valamint a kiszámlázott és a jogszerű díjtételek közötti különbözet megfizetésére kötelezte a gödöllői székhelyű Zöld Híd Régió Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft-t.
Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye, de a Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségét új eljárásra kötelezte a bíróság.

Ugyan több oldalas indoklásában a bírónő a becsatolt dokumentumok alapján arra a megállapításra jutott, hogy a felperes (Zöld Híd Régió Kft.) a kibocsátott számlákban a vonatkozó, 2011. december 23-án hatályba lépett törvényben foglaltaktól eltérő, és a későbbi ármegállapításra is kiható díjat (nettó 430 forint/ürítés helyett 454 forint/ürítés) alkalmazott 2012 januárjától, ám ez érdemben nem befolyásolta döntését. Főként azért nem, mert „az önkormányzat rendeletei és a társulási tanács határozatai a közszolgáltatási díj mértékét nettó összeg + áfa mértékben határozták meg, a fogyasztóvédelmi felügyelőség jogszabálysértően hivatkozott arra, hogy a felperes honlapján feltüntetett közszolgáltatási díjak alapján az átlagos fogyasztótól nem várható el, hogy az egyes elszámolási időszakok esetében megismerje az alkalmazott díjtételeket”.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online