Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Lázár Zoltán nem ül bakra. Két éve bejött a „húzása”

2014-11-19 13:45:18

 


November utolsó két napján, 29-én, szombaton és 30-án, vasárnap a Papp László Budapest Sportarénában immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a közel 60 ezer euró (bő 18 millió forint) összdíjazású Lovas Világkupát, aminek névadó szponzora ezúttal az UNIQA Biztosító Zrt. Az idén kétnaposra redukált, ám programkínálatában a korábbiakhoz hasonlóan gazdag és látványos rendezvény sajtótájékoztatóját ma délelőtt rendezték meg a domonyvölgyi Lázár Lovasparkban.

Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség elnöke (b) és Kőszegi Sándor, az UNIQA Biztosító Zrt. vezérigazgató-helyettese a lovasparki sajtótájékoztatón

Miként azt az elmúlt években megszokhattuk, a számos verseny és bemutató mellett, a négyesfogat-hajtók világkupa megmérettetése jelenti a rendezvény csúcspontját. A fedeles viadalok fordulóin – a szabadtéri versenyeken gyűjtött pontok alapján – a világ tíz legeredményesebb hajtója állhat starthoz. Közülük a hat legeredményesebb versenyző jut a franciaországi Bordeaux-ban február 6-8. között lezajló döntőbe.

A magyarok közül – a szabadkártyával résztvevő ifjabb Dobrovitz József és Osztertág Márk mellett – alanyi jogon Dobrovitz József és Lázár Zoltán indulhatna a budapesti versenyen, ám – hasonlóan a két évvel ezelőtti döntéséhez – a sportág Gödöllőn élő hétszeres világbajnoka, Lázár Zoltán ezúttal sem ül bakra a Papp László-arénában. Elhatározásának egyik fő oka megegyezik a tavalyelőttivel: a jövő évi kettesfogat-hajtó világbajnokságra koncentrál, amit szeptember 10-13. között rendeznek meg Fábiánsebestyénben.
A „húzás” 2012-ben bejött. Olyannyira, hogy csapatban világbajnok lett bátyjával, az egyéniben diadalmaskodó Lázár Vilmossal.

Ettől függetlenül nem marad képviselő nélkül a Lázár-lovascsalád, mivel a díjugratók között titkos esélyesként tartják számon a 16 éves ifjabb Lázár Zoltánt, aki – Lacrima di Felicita nyergében – néhány napja Grand Prix-versenyt nyert az alsó-ausztriai Ebreichsdorfban, a 145 centiméter magasságú akadályokkal nehezített pályán.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online