Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Képtelen volt kiiktatni Vasas-fóbiáját a Gödöllő

2014-02-05 20:38:10

Közép-európai Liga (MEVZA) 8. forduló:
Vasas-Óbuda – TEVA-Gödöllői RC 3-0
(15, 19, 27)
Gödöllő: Lutter, Szakmáry, Hackl, Csengeri, Kriegel Zs., Széles. Cserék: Lékó (liberó), Erdős, Merkószki, Mester, Antal.

A karácsony előtti programtorlódás miatt a csapatok illetékesei úgy egyeztek meg, hogy február 5-ére halasztják a Közép-európai Liga 8. fordulójára kiírt magyar-magyar ütközetet. Az eddigi találkozók úgy alakultak, hogy a presztízsen kívül is akadt tétje az összecsapásnak: a Vasas az 5. hely megkaparintásáért, városunk hatosa pedig az utolsó pozícióból történő elmozdulásért szállt harcba a Folyondár utcai csarnokban.

A mérkőzés első két szettjében a sokkal egységesebb házigazdák elképzelése viszonylag könnyedén vált valóra, és cseppet sem volt örömteli látni, hogy tulajdonképpen meg sem kellett szakadniuk a részsikerekért.
A gödöllői lányok becsületére legyen mondva, hogy a harmadik játszmában lényegesen célratörőbben terelték a játékszert. A Szalay-csapat 20-14-re is vezetett, de elpackázta szépítési lehetőséget jelentő előnyét, így a fővárosi piros-kéket a maguk javára fordították a maratoni hosszúságúra nyúlt utolsó felvonást, amivel megnyerték a meccset.

Tizenhárom forduló alapján a TEVA-Gödöllői RC együttese 4 ponttal, 9-39-es szett- és 904-1.124-es pontaránnyal az utolsó, 8. helyen áll a mezőnyben.



Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online