Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gémesi is beszállt a párezer forintos személyes kompenzációba

2014-02-05 09:39:40

Amint arról hírportálunk korábban beszámolt, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság fóti állampolgárok panasza alapján, a rezsicsökkentés végrehajtásának hibái, vélt mulasztásai miatt elmarasztalta a gödöllői székhelyű Zöld Híd Régió Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft-t.

Az ügyben kiadott, jogerős határozatban – egyéb szankciók mellett – 100 ezer forintos fogyasztóvédelmi bírság, számlánként 10 ezer forintos kötbér (ennek mértéke megközelítheti a 70 millió forintot), valamint a kiszámlázott és a jogszerűnek tekinthető díjtételek közötti, ürítésenként mintegy 160 ezer forintos különbözet (közel 2 millió forint) megfizetésére kötelezték a társaságot.
Gyenes Szilárd, a Zöld Híd Régió Kft. ügyvezető igazgatója január elején tájékoztató és véleménynyilvánító levelet juttatott el a Felügyelőséghez, és ezzel egyidejűleg válaszolt Vécsey László országgyűlési képviselő megkeresésére is.

A történet január 30-án újabb fordulatot vett, miután Gyenes Szilárd – az általa vezetett cég fejléces levélpapírján – az alábbi mondatokat is tartalmazó „személyes kompenzációt” fogalmazta meg az egyik panaszosnak:
„Szeretnénk, ha a hulladékgazdálkodás munkaterületünket érintő ügyeiben nyugodt, szakmai munka folyhatna és egyetlen ügyfél sem erezné, hogy a hazai jogi környezetből eredő, jelentős részben monopol helyzetünkkel visszaélünk. Szeretnénk, ha a hulladékgazdálkodással, közszolgáltatással kapcsolatosan nem kellene értékes órákat elvennie környezetétől, családjától és nem viselné meg Önt a vélelme, törekvései szerint a rendkívül igazságtalan helyzet.
Mindezek miatt, segítendő, személyes boldogulását is lehetővé téve, hogy a hatóság által megállapított rezsidíj-különbözettel felelősen és előrelátóan tudjon gazdálkodni, úgy döntöttünk dr. Gémesi György elnök úrral, hogy személyesen fizetjük ki Önnek azt az összeget, melyet a 2013. év közepétől egészen 2014. december 3l-ig érvényesíteni igyekszik társaságunkon. Az összeg, a másfél év időszakára vonatkozóan nettó 1.871 forint, mely bruttó értékben 2.308 forint (l28 forint/tónap).
Kérem, fogadja el, hogy csak személyesen és nem intézményesen tudunk segíteni Önnek, mert a több tízezer érintett család durva, Alaptörvény-ellenes, jogsértő megkülönböztetését, a jövő környezeti, gazdasági felelősségi rendszerének felélését a kibontakozott percérdekek mentén nem emelhetjük intézményes szintre. Akkor sem, ha a társadalmi garanciákat képviselni hivatott intézmények, hatóságok érthető, de el nem fogadható okok miatt nem vizsgálják meg a valós helyzetet és nem fogadják el érvelésünket.”


Az átutalt összeget a címzett nem vette át, ehelyett a következőket válaszolta Gyenes és Gémesi uraknak:
„…fóti lakosként vissza kell utasítsam az Önök személyes kompenzációját, melyet forintosítva, saját zsebük terhére küldtek részemre! Sértésnek tudom csak venni, hogy megpróbálkoznak egy, általam lekenyerezésnek minősíthető cselekedettel.
Tájékoztatom Önöket, hogy semmilyen kompenzálásra okot adó fizetési kötelezettség nem áll fenn Önökkel – mint magánemberekkel – szemben, amely a személyes pénzküldésüket megalapozhatná! Nekem és a fótiaknak, a Zöld Híd Régió Kft. számlázási gyakorlatával vannak problémáim. Ezen problémákkal kapcsolatosan született egy jogerős határozat, melyet Önök nem kívánnak végrehajtani. Az már csak hab a tortán, hogy úgy próbálnak beállítani egy magánzsebből kifizetett, feladott összeget, mintha a Zöld Híd Régió Kft. utalta, adta volna fel. Álláspontom szerint, ezzel még a Btk. megfelelő paragrafusának megsértése is felmerülhet.
Tájékoztatom Önöket, hogy a személyes kompenzációként Önök által küldött összeg, valamint a Gyenes úr aláírásával jegyzett kapcsolódó levél tekintetében az ügyészséghez benyújtott ismeretlen tettes elleni bejelentésünket ki fogom egészíteni. /…/ Kérem, hogy a továbbiakban ne próbálkozzanak egyoldalú, magánzsebből finanszírozott pénzfeladással, hanem tartsák be az Önök társaságára (Zöld Híd Régió Kft.) vonatkozó jogerős marasztaló határozat tartalmát!”

Gyenes Szilárd elektronikus üzenetben reagált a fenti sorokra. Az ügyvezető – egyebek mellett – sajnálatát fejezte ki, hogy az ügyfél sértésnek vette a személyes segítő szándékot, és közölte azt is, távol áll Gémesitől és tőle a „lekenyerezés”. Az igazgató megerősítette, hogy az összeget nem látszólag próbálták magánforrásból kifizetni, azt valóban úgy is tették. Gyenes Szilárd újabb felajánlásként a 10 ezer forintos kötbér személyes megfizetését is kilátásba helyzete.



Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online