Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllői röplabdás lányok hartbergi hőstette

2013-11-20 22:11:39

CEV Challenge-kupa, 2. forduló (legjobb 32 jutásért), 1. mérkőzés:
TSV Hartberg
(osztrák) – TEVA-Gödöllői RC 1-3 (23, -19, -19, -13)
Gödöllő: Kriegel Zs., SZÉLES, Lutter, SZAKMÁRY, Hackl, Csengeri. Cserék: Lékó (liberó), Mester, Merkószki, Erdős, ANTAL.

A harmadik számú osztrák csapatnak tekinthető Hartberg a 2010/2011-es idény után másodszor, a gödöllői formáció pedig – a 2007/2008-as és a 2012/2013-as szezont követően – harmadszor résztvevője az európai szövetség (CEV) által kiírt kupasorozatnak, ahol eddig még nem nyert mérkőzést: 2007-ben a svájci Kanti Schaffhausen, míg tavaly a görög Olimpiakosz Pireusz duplázott a mieink ellen.
Első nekifutásra a két formáció abban is különbözik egymástól, hogy amíg a mieinknél csak magyarok alkotják a játékoskeretet, addig a „sógornők” között van egy frissen szerződtetett szerb idegenlégiós, a szélsőütő Jelena Vulin.

Azt kell mondani, hogy a gödöllői csapat az első játszmában „hozta” az idény eddigi nemzetközi meccsein szokásos formáját: a szett kezdetén szoros csatára késztette riválisát, majd néhány ponttal elhúzott, ám a végjátékra már hátránnyal fordult, és a cserék ellenére hiába kapaszkodott, csak felzárkózni tudott, fordítani nem.

A második etap eleje egyértelműen a TEVA-hatosé volt, olyannyira ment Szakmáryéknak, hogy 10-4-re elléptek. Kisvártatva azonban már „csak” 10-9 állt az eredményjelzőn. Ekkor szerencsére megállt a vendégek lejtmenete, mivel a zsinórban elért hat gödöllői ponttal ismét – ha lehet ilyen írni – megnyugtató lett a különbség. És, ami ennél is fontosabb, kitartott a játékrész végéig: egyenlített a főként nyitásfogadásban, és Antal Anett jóvoltából mezőnymunkában feljavult Gödöllő!


Minden kezdődött elölről a harmadik felvonásban, amolyan idegölő, egy pont ide, egy pont oda módon. Tíz egálnál kihagytak a hazaiak, így a második technikai időnél 16-12-re vezetett városunk csapata. Ilyen előnyről elvileg révbe lehet érni. Okos, higgadt játékukkal a gödöllői lányok bizonyították, hogy gyakorlatilag is!

Egy játszmára került a történelminek számító első Challenge-kupa sikerétől a Szalay-csapat, amely felszabadultan kezdhette a negyedik szettet, hiszen a lélektani teher ekkor már a fiaskó kapujába került vendéglátók vállát nyomta. Haladt is a gödöllői szekér a diadal felé: 10-2, kezdésnek, majd 16-4, folytatásnak. Az osztrákok szinte bénultan nézték a mieink szárnyalását, majd kezet nyújtottak. Bravó, lányok!

A visszavágót november 27-én, szerdán 18 órától rendezik meg a Szent István Egyetem gödöllői sportcsarnokában. A TEVA-Gödöllői RC csapatának elég két szettet nyernie, hogy ott legyen a legjobb 32 között. A párharc továbbjutójára az izraeli Haifa Volley együttese vár.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online