Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Megcélozták Velencét a gödöllői kerekezők

2013-10-05 19:13:40

Rohan az idő. Immár 25 napon van túl az Almási Attila, Végh Tibor alkotta gödöllői kerékpáros kettős a 3.700 kilométeres hosszúságúra tervezett olaszországi körúton. Hogy mi fontos történt velük az utolsó öt napban, arról az alábbi útinapló-bejegyzések árulkodnak.

21. nap, szeptember 29.: Ezen a napon Itália fővárosába, Rómába értünk. Az idő jórészt azzal telt, hogy körbejártunk a város azon részeit, amiket annak idején családommal is felkerestem.  173 kilométert tekertünk, autópálya közelében vertünk tábort.

22. nap, szeptember 30.: Az időjárás ma nem kedvezett nekünk, egész nap szakadt az eső, mindenünk elázott. Álmunk sem volt egyszerű. Sátrainkat komoly nehézségek közepette fel: egy lakatlan terülten, 116 kilométer megtétele után.

23. nap, október 1.: Az ősz második hónapjának első napján – szerencsére – ismét mediterrán időre virradtunk, megcsodáltuk Pisa nevezetességeit is.  Pisától 10 kilométerre egy erdőben tértünk nyugovóra, lakatlan területen.  A napi kerékpározás penzuma 160 kilométer volt.

24. nap, október 2.: Genovától 40 kilométerre értünk, lábainkban 125 kilométer letekerésével. Nem számított újdonságnak, hogy sátrainkat ismét egy elhagyatott területen kell felállítanunk. Utunkra a sok emelkedővel tarkított, hegyes terepviszonyok miatt a nehézjelző illett a legjobban.

25. nap, október 3.: Célba vettük Velencét! Ezen a napon130 kilométert tettünk meg. A toszkán régió lankái ismét próbák elé állítottak minket, de egy fáradságos nap után sikerült elérnünk Torriglia határát.

Előzmények

Bátor gödöllőieket csodáltak a velencei lagúnák keskeny hídjain
Rendőrségre kerekeztek a becsületes megtalálók
Elérték az olasz csizma legdélebbi részét a gödöllői bringások
Barátságosabb lett a házigazda a tetoválás láttán


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online