Újraaranyozott díszkeretre cserélték a pipalécet
Újabb szépségekkel gazdagodott a gödöllői kastély lovardájának előcsarnoka. Néhány hete elkészült a falakat tavalyelőtt óta díszítő festmények aranyozott kereteinek restaurálása.Carl Gutsch 19. századi osztrák festő 1857-ben, feltehetőleg Ferenc József és Erzsébet királyné 1857-es magyarországi látogatásának alkalmából kapott megbízást az uralkodópár nagy méretű, egész alakos portréinak megfestésére, hogy a képek a Zirci Apátság pompásan berendezett király-szobájába kerülhessenek. A selyemkárpittal díszített magas terem falain több családtag portréja is helyet kapott, köztük Ferenc József szüleié, és elődje, Ferdinánd idealizált képe. Ez a szoba hivatott a kolostort meglátogató uralkodó, királyi családtag fogadására, esetleges elszállásolására. (A köznapi célra nem használt, reprezentatív terem hagyománya már az Árpád-ház korában is élt, nemcsak kolostorokban, hanem várakban, kastélyokban és kisebb épületekben is – Gödöllőn ilyen a Mária Terézia szoba –, még a módosabb parasztházak tisztaszobái is ebből a gondolatból eredeztethetőek.)
1995-ben, az ottani épület-felújítás kezdetén az akkor már igen megviselt, rossz állapotú festményeket az Apátság kérésére Gödöllőre szállítottuk, majd restaurálás után többet kiállítottunk. A Habsburg-galérián bemutatott ábrázolások közül V. Ferdinánd, Zsófia főhercegnő és férje, Ferenc Károly főherceg mellképe is ebből az együttesből való. 2011-ben elkészült a két legnagyobb kép restaurálása, amiket a lovadra újonnan kialakított fogadócsarnokában helyeztünk el, ideiglenes módon. A figyelmesebbeknek talán feltűnt, hogy díszkeret helyett eddig csak pipaléc védte őket.Az idei évben megtörtént a festmények díszkeretének restaurálása. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy a képek eredeti, áttört faragásokkal és blondel rátétekkel gazdagon díszített keretei – ezeket felújítás helyett általában inkább lecserélték – menthető állapotban megmaradtak. Az erősen szennyezett, hiányos és nedvességtől gombásodásnak indult keretek tisztítása után a hiányzó elemeket hársfából újra faragták, majd az eredeti technológia szerint alapozták, és füstarannyal újra aranyozták. Azonban nemcsak „szépészeti” beavatkozások történtek, a keret szerkezetét is meg kellett erősíteni, hogy újra függeszteni lehessen, és elbírja saját, és a festmény darabonként közel 100 kilogramm súlyát.
Az ilyen módon megújult keretekbe a helyszínre szállítás után szerelték be a festményeket, majd visszaakasztották őket eddigi helyükre. Így, aki mostantól a kastély lovardájába látogat, nemcsak Carl Gutsch reprezentatív portréiban és az ismeretlen – feltehetően bécsi – keretkészítő-műhely pompás alkotmányaiban, hanem – tudtán kívül – Varga Ferenc restaurátor kiváló munkájában is gyönyörködhet. Kovács Éva Marianna
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|