A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!
Azzal együtt, hogy mintegy három éves múltra tekint vissza a versenyszerű vízilabdázás története Gödöllőn, a MATE-GEAC-MSA (MGM) férfi- és fiúcsapatai egyre magasabb színvonalon kapcsolódnak be a sportág hazai vérkeringésébe. A felnőttek a szakosztály első bajnoki évében egyaránt bronzérmet szereztek a harmadosztálynak számító OB 2-es bajnokságban és a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokságon (MEFOB). Az előttünk álló hónapokban ez a teljesítmény felülmúlható. Erről, illetve az eddigi eredményességről és a közeljövő terveiről kérdeztük a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely szakosztályvezetőt.
Június 16-a és 21-e között Zágrábban rendezik meg a vívók felnőtt Európa-bajnokságát. A kontinensviadal egyfajta főpróbája a sportág idei évi legrangosabb eseményének, a budapesti SYMA-csarnokban augusztus 5-től 12-ig lezajló MOL vívó-világbajnokságnak.
A horvát fővárosba utazó magyar csapatban három, a Gödöllői EAC színeiben versenyző pengeforgató van. Mindhárman kardozók. Gémesi Csanád (képen balra) az egyéni (június 19.) és a csapatversenyben (június 21.) is pástra léphet Zágrábban, míg klubtársával, Gáll Csabával csak a csapatversenysorán számol a szakvezetés. A delegáció egyetlen gödöllői hölgy tagja, a 2009 óta zsinórban négyszeres országos bajnok Benkó Réka az egyéni- és a csapatviadalban egyaránt részt vesz. Az előbbit június 17-én, az utóbbi június 20-án bonyolítják le.