Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Néggyel küldték haza a tinnyei tizenegyet

2013-05-26 19:24:18

Pest megyei III. osztályú bajnokság, Nyugati-csoport, 25. forduló:

Gödöllői SK II. – Tinnye KFC 4-1 (2-0)

Elvileg nem Gödöllőn rendezték volna meg a találkozót, ám a tinnyeiek november 11-én nem álltak ki, így túl azon, hogy elbukták a három pontot, a szövetség azzal is büntette őket, hogy a tavaszi szezonban fel kell adniuk pályaválasztói jogukat, azaz: városunkba kell utazniuk.

Ezúttal megtették. Sokra azonban nem jutottak, mivel Legéndi György bronzérmes helyezésért küzdő társulata fokozatosan őrölte fel a látogatók erejét. A hazai gólgyártást Urbán Viktor a 12. percben egy jól helyezett bal alsó sarkos lövéssel kezdte meg, majd az első játékrész végjátékában Somogyi András bombázta a labdát a tinnyei kapuba.

A fordulást követően nem sokkal Szabó László háromgólosra növelte a GSK II. előnyét, és ekkor már érezhető volt, hogy megvan a remélt siker. A vizitálók a 80. percben ugyan kihasználták a mienk védelmének megingását, és szépítettek, de Szabó Lászlónak két perccel a lefújás előtt erre is volt válasza.

A Gödöllői SK II. együttese 43 ponttal, 45-35-ös gólkülönbséggel a táblázat 3. helyén áll. A következő, egyben utolsó fordulóban a 7. helyezett Pilisszentlászló látogat Gödöllőre. A mérkőzést május 29-én, szerdán 19.30 órától az egyetemi műfüves pályán játsszák le.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online