Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Bíróságon járt Gémesi, de az érdemi tárgyalás elmaradt

2013-04-19 09:32:10

Az illetékes ügyészség kérésére július 4-ig meghosszabbították az ismeretlen tettes ellen folyó nyomázást a Gémesi György nemi identitását firtató, 2010 őszén utcára került, majd lefoglalt szórólap ügyében. Időközben a felek bíróságon is jártak.

Július 4-ig még biztosan várni kell arra, hogy eredményre jusson a rendőrség a Gémesi György nemi identitását firtató, 2010 szeptemberének utolsó napján utcára került, és rendkívüli gyorsasággal lekapcsolt szórólap-készítés és -terjesztés ügyében. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya arról tájékoztatott, hogy a polgármester által tett feljelentés hatására indult eljárás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályán ismeretlen tettes ellen még mindig folyamatban van, és nyomozás határidejét az illetékes ügyészség a második félév negyedik napjáig meghosszabbította.

Az uszkve két és fél éve húzódó történetnek van egy másik szála is, hiszen a „Gödöllői Melegek Társasága és a Meleg, Leszbikus, Biszexuális és Transznemű Kulturális és Szabadidős Egyesület” elnevezéssel jegyzett propaganda-anyag lefoglalásának estéjén, az ATV Egyenes beszéd című műsorában Gémesi azt sugallta, hogy a Fidesz áll a becsületébe gázoló szórólap terjesztésének hátterében.
A feltételezésre reagálva, a Fidesz Gödöllői Szervezete szinte azonnal közleményben tudatta, hogy Gémesi György, egy a személyét érintő szórólappal összefüggésben valótlanságokat állított a Fidesszel kapcsolatosan, ezért a Fidesz Gödöllői Szervezete rágalmazás miatt feljelenti dr. Gémesi Györgyöt. Mivel a Fidesz gödöllői képviselői által rágalmazásnak minősített Gémesi-kijelentés országos médiumban hangzott el, a Fidesz feljelentésével a Gödöllői Rendőrkapitányságon nem foglalkoztak, hanem az ezzel kapcsolatos dokumentumokat a Pesti Központi Kerületi Bíróság illetékességi körébe utalták.

Március 27-én találkoztak a felek a budapesti bíróságon. Értesülésünk szerint érdemi tárgyalás azonban nem zajlott le az ügyben. Kerestük a Fővárosi Törvényszék sajtóosztályát ennek okáról, de választ eddig nem kaptunk. Úgy tudjuk, hogy Gémesi védője egy, a Fidesz részéről előteremteni szükséges igazolás hiányát forszírozta. Kérésének a bíró helyt adott, ezáltal a tárgyalást elnapolták.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online