Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Nem csak kaput, partjelzőt is talált a gödöllői gólvágó

2013-04-07 18:19:37

Pest megyei I. osztályú bajnokság, 21. forduló:

Kisnémedi MSE – Gödöllői SK 2-2 (1-1)

Újabb fontos összecsapás várt a tavaszi szezonban tétmérkőzésen még veretlen gödöllői tizenegyre, amelynek tagjai – a zord időjárás miatti halasztások okán – négy hét elteltével léphettek újra bajnoki mérkőzésen pályára. Egy olyan csapat otthonában, amely a találkozó előtt négy ponttal és két pozícióval előzte meg a mieinket.

Az egymás elleni küzdelmen kívül a sáros, mély talajjal is jócskán akadt gondjuk a riválisoknak. A mezőnyjáték egyhangúságát a hazaiak törték meg, amikor nem sokkal az első félóra letelte előtt vezetéshez jutottak. Alig tíz perc múlva azonban, Kiglics Gábor akciógólja jóvoltából, egyenlő lett az állás. Mi több, a második játékrész ötödik percében Kiglics másodszor is eredményes volt: a szögletből kapu elé ívelt labdát fejelte a vendéglátók hálójába.

Ezt követően úgy nézett ki, hogy Jenei Sándor együttesének sikerül megvalósítani a kitűzött célt, azaz, három ponttal gazdagabban távozni Kisnémediből. A gödöllőiek üdvösségéhez nagyon kevés hiányzott, hiszen a szerencsével jó viszonyt ápoló házigazdák – kihasználva a GSK védelmének könnyelműségét – szűk két perccel a rendes játékidő vége előtt mentették döntetlenre a találkozó végeredményét.
A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a góljaival kitűnt Kiglics a végső sípszó hallatán begurult, és mérgében nagyot rúgott a bőrgolyóba, ami eltalálta a partjelzőt. Mutatványát a játékvezető piros lappal honorálta.

Tizenkilenc mérkőzés után a Gödöllői SK együttese 26 ponttal, 29-35-ös gólkülönbséggel a bajnoki tabella 10. helyén áll. Következik: Halásztelek FC – Gödöllői SK április 10., szerda 16.30 óra.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online