Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Április 1-jétől Lantai Csaba lesz VÜSZI Kft. új igazgatója

2013-03-14 11:52:29

Másodszorra már eredményes volt a gödöllői önkormányzat által alapított VÜSZI Kft. – Bokor Árpád nyugdíjba vonulása miatt megüresedett – ügyvezető igazgatói álláshelyének betöltésére kiírt pályázat. A felhívásra összesen 28-an jelentkeztek. A szakemberek bevonásával előszűrőként lefolytatott egyeztetések után a kandidálásokat elbíráló bizottság elvileg négy jelöltet hallgatott volna meg, de egyikük visszalépett.

A fennmaradó három pályázó közül – 11 igen szavazattal és 3 tartózkodással – dr. Lantai Csaba lett a befutó a gödöllői képviselőtestület március 14-i ülésén. Az 53. születésnapját nyáron ünneplő kandidáló 1987 óta él Gödöllőn. Felesége orvos, két nagykorú gyermeke van. A tavalyi évtől saját tanácsadó vállalkozást működtet. Korábban az EHP Zrt-nél értékesítési- és marketing igazgatóként, az EBPP.HU Zrt-nél vezérigazgatóként, míg a Generali-Providencia Biztosító Rt-nél marketing osztályvezetőként dolgozott. 1984-ben geológus diplomát szerzett az ELTE Természettudományi Karán, amit 2004-ben marketing kommunikáció szakértő, 2008-ban pedig üzleti tanácsadás szakértő oklevéllel fejelt meg. Lantai megbízatása április 1-jétől határozatlan időre szól. Munkabérét havi, bruttó 524 ezer forintban állapították meg.

Abban, hogy Lantai Csabát „csak” többségi szavazással választották meg a VÜSZI Kft. ügyvezetőjének, feltehetőleg közrejátszott, hogy Kovács Barnabásnak (MSZP) és Vörös Istvánnak (Fidesz) egyaránt akadtak – főként morális – aggályai a pályázatok elbírálásánál alkalmazott módszerrel. A képviselők azt firtatták, minek az eseti bizottság, ha annak tagjai már csak azokkal a pályázatokkal találkoznak, amik egy előszűrőn átjutottak. A demokrácia sajátos értelmezését is firtató hozzászólásokra Gémesi György úgy reagált, azért, mert ő így látta jónak. Később a polgármester kifejtette, hogy a kizárólag szakmai szempontok figyelembevételével lezajlott előválogatás folyamatába pszichológust és grafológust is bevontak, illetőleg szándék volt, hogy a viszonylag sok jelentkező miatt a formailag nem megfelelő kandidálásokkal ne terheljék a bizottságot. Gémesi érve nem igazán győzte meg Kovács Barnabást, aki a vita végén annyit jegyzett meg: ez így akkor sem kerek


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online