Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Személycserék öt önkormányzati bizottságban

2013-02-06 11:28:01

Egy korábbi, polgármesteri bejelentés alapján február 14-én, csütörtökön kezdi meg idei, első féléves üléssorozatát a gödöllői képviselőtestület. A döntés-előkészítő bizottságok közül négy új személyi összetételben tanácskozik majd, mivel Pecze Dániel alpolgármester lett. Az év első hat hónapjában március 14-ére, április 18-ára, május 16-ára és június 27-ére tervezik rendes ülésre összehívni a várost irányító grémium tagjait.

Azzal, hogy Pecze Dániel önkormányzati képviselőként lett alpolgármester, módosítani kellett a gödöllői helyhatóság állandó bizottságainak összetételét is. A változás négy szervezetet érintett, ahol megválasztása előtt Pecze tagként tevékenykedett. Alpolgármesterként ezt a vonatkozó törvényi szabályozás értelmében nem teheti meg, és meg kellett válnia sportügyi tanácsnoki tisztségétől is.

Helyére a nemzetközi és turisztikai bizottságba Kristóf Etelka (Jobbik), a kulturális és oktatási bizottságba Halász Levente, a népjóléti bizottságba Varga András, míg a városfejlesztési bizottságba Szűcs Józsefné került. Utóbbi három személy a Gödöllői Lokálpatrióta Klub önkormányzati képviselője.

Nem képviselőként a pénzügyi bizottság tagja lett a Jobbik által jelölt Várnai Miklós, aki a tisztségéről novemberben lemondott, ugyancsak Jobbikos delegált, Téglás Jánost váltja a szakmai szervezetben.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online