Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Bízhatnak-e a gödöllőiek a jövő nyári fürdőzésben?

2012-12-29 09:48:17

A dolgok jelenlegi állása szerint egyre kisebb a valószínűsége, hogy jövő nyárra elkészül az idén nyáron zárva maradt egyetemi strand területén megvalósítani tervezett uszoda. A folyamatot nem a pénz vagy a kivitelező hiánya, hanem adminisztratív ok hátráltatja: a gödöllői polgármesteri hivatal illetékes hatósági irodája még nem adta ki a beruházás elindításához szükséges elvi építési engedélyt.

A kora ősz óta tartó procedúra jelenlegi állásáról Balázs Zoltánt, a Szent István Egyetem sportigazgatóját kérdeztük.
- A polgármesteri hivatal főépítészi irodájának munkatársaival folyamatosan egyeztetve, több kérelmet, változtatást benyújtva, minden tervdokumentumot úgy készítettünk elő, vagy módosítottunk az uszoda létesítésével kapcsolatosan, ahogy azt az érvényben lévő jogszabályi háttér megkívánta, illetve az iroda munkatársai javasolták. Bekértük a létesítmény megépítéséhez elengedhetetlen összes szakhatósági nyilatkozatot, amik egytől-egyig kedvezőek, hozzájárulásról tanúskodnak. Valamennyi, az elvi építési engedély kiadásához szükséges feltételt december elejére – azt gondolom – teljesítettük, csak arra várunk, hogy azt a hatóság jóváhagyja, és megindulhasson a kivitelezés érdemi része.

Az időtényező nagy úr. Ezt Balázs Zoltán is megerősítette, mondván: ha januárban nem lesz meg az elvi építési engedély, szinte kizárt, hogy a vizes sportok művelői, illetve a strandfürdőzők jövő nyáron birtokba vehetik a létesítményt. A folyamatok elhúzódása azt is eredményezheti, hogy csak valamikor később, akár egyéves csúszással lehet majd lubickolni a medencében.

Amint arról hírportálunk is beszámolt, a Gödöllői Sport Közalapítvány is pályázatot nyújtott be uszodaépítésre. A kezdeményezés azonban nem található azon, a 2012/2013-as támogatási időszakra vonatkozó listán, amin a vízilabda szövetség által jóváhagyott sportfejlesztési programok szerepelnek. Tavasszal újra meg lehet kísérelni a kandidálást a vállalkozások társasági adójából (TAO) a látványsportágak számára elkülönített támogatási keretre, aminek elbírálásáról jövő ősszel születhet döntés. 


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online