Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Robbant a hotel-bomba

2011-06-23 15:11:08

Sem az egyedüli tulajdonos gödöllői önkormányzat tagjai, sem a könyvvizsgáló nem tartotta elfogadhatónak a városközpontban 2008 márciusa óta működő Erzsébet királyné Szállodát üzemeltető G-Magistratus Zrt. 2010-es évre vonatkozó számviteli beszámolóját, amit a posztjáról nemrégiben lemondott vezérigazgató, dr. Komlós János nyújtott be.

A döntésen önmagában nincs mit csodálkozni, hiszen a 2008-ban produkált csaknem 53 millió forintos és a 2009-ben előidézett 74,6 millió forintos negatívum után, tavaly már 79,5 millió forintra rúgott a zrt. vesztesége. A 2010-es mínusz a társaság 42,6 millió forintos bevételéből és a 122,1 millió forintos ráfordításából következik. Mivel a G-Magistratus Zrt. közel 1,6 milliárd forintos részvénycsomagjának 2009 februárja óta egyedüli tulajdonosa a gödöllői önkormányzat, a csúfos számadatok érzékenyen érinthetik a helyi közkassza kiadási oldalát. Illetve a lokálpatrióta többségű városvezetés presztízsét, akik a 2005 májusában jóváhagyott döntés idején szinte foggal-körömmel ragaszkodtak ahhoz, hogy a belváros felújításra szoruló szecessziós épületében, vállalkozói tőke bevonásával szálloda működjön.

Napjainkra kiderült, hogy az egyfajta PPP-konstrukcióban lezajlott beruházás szerződéses biztosítékai és a szálloda kezdeti működési évei jócskán alulmúlták az előzetes várakozásokat. A történet odáig fajult, hogy a Gödöllői irányító grémium tagjai június 23-án elvetették a G-Magistratus Zrt. 2010-es számviteli beszámolóját. A helyi önkormányzatot ért érdeksérelemre alapozó döntés a zrt. tartósan kockázatos üzletpolitikáját, a vendéglátás, mint főtevékenység kiszervezését (Hotel Expert Kft.), a saját tőkében a jegyzett tőkéhez képest bekövetkezett 12,8 százalékos veszteséget (több mint 200 millió forint!), és a tartósan lekötött eszközök tartós forrásfedezetének hiányát sorakoztatja fel érvként.

A gödöllői képviselők határozatba foglalták, hogy tulajdonos érdekével ellentétes helyzet helyreállítása érdekében, ha nincs más megoldás, az önkormányzat érvényesítse polgári jogi igényeit az Öresund Holding Vagyonkezelő Kft-vel (beruházó és a G-Magistratus Zrt. alapítója), illetőleg – amennyiben szükséges – a G-Magistratus Zrt. vezető tisztségviselőjével, korábbi könyvvizsgálójával, vagy más, felelőssé tehető személlyel szemben. A városatyák arról is döntöttek, hogy az előző évekre is kiterjedő, teljes körű könyvvizsgálat mellett, pályázatot írnak ki a G-Magistratus Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére.

A lemondása miatt a G-Magistratus Zrt. éléről augusztus elején távozó Komlós János részt vett az ülésen, de egy árva szó sem hagyta el a száját. A vezérigazgató írásos beszámolójában úgy fogalmazott, hogy a cég negatív eredményének okát a kezdeti években a beruházás kivitelezésében és a bevételszerző tevékenység tervezetthez későbbi megkezdésében kell keresni. Ezt követően a veszteség fő előidézője a várossal kötött szerződésben meghatározott magas bérleti díj volt, ami lehetetlenné tette a nyereséges gazdálkodást az időközben begyűrűzött pénzügyi válság idején.

Véleményütköztetések az ülésteremben
Kovács Barnabás
(MSZP):
- Igénytelen, zűrzavaros a beszámoló. Egy falusi cipészmester bt-je nem adna ki ilyet a kezéből. A történetben soha nem az volt a kérdés, hogy az épületet fel kell újítani, hanem az, hogy milyen konstrukcióban. Beigazolódott, amit mi már akkor is jeleztünk, hogy a 2005-ben jóváhagyott szerződéses rendszer olyan, kizárólag a saját érdekeit érvényesítő mozgásteret teremt a beruházónak, amiből kiszorul az önkormányzat. Most meg itt állunk, és törhetjük a fejünket, hogy mit kezdünk a kilenc számjegyű veszteséggel.

Gémesi György
polgármester:
- Az alapkonstrukció jó. A szolgáltatás jól működik. Örülni kell, hogy nem dőlt be az egész. Igaz, ehhez szinte vért kellett izzadni. Nem vitatkozni kellene, hanem azon dolgozni, hogy minél nagyobb legyen a szálloda kihasználtsága. Egyébként 100 millió forint körüli az az összeg, amit meg kell térítenie az Öresund Holdingnak. Reméljük, hogy a közeljövő tárgyalásai eredményhez vezetnek. Ha nem, jogi úton kell érvényt szerezni a követelésnek.

Fábián Zsolt
alpolgármester Futás Levente (Fidesz-KDNP) azon kérdésére, miszerint: ki a felelős a hibás PPP-konstrukcióért? válaszolva elmondta, hogy Gödöllő Város Képviselőtestülete. Ezzel azonban már nem érdemes foglalkozni. Sokkal inkább arra kell koncentrálni, hogy jövő márciusig –, amikor lejár az Öresund Holding eredményfelelőssége – rendbe kell tenni, hogy a gödöllői önkormányzat tehermentesen vegye át a szálloda üzemeltetését.

Vörös István
(Fidesz-KDNP) egyik kérdésére, nevezetesen: mit tett az önkormányzat a veszteség csökkentése érdekében? a lokálpatrióta vezetők úgy reagáltak, hogy ez nem tartozik az előterjesztés témaköréhez.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online