Előre tervezett, átfogó felújítási munkák zajlanak a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban
Előre tervezett, átfogó felújítási munkák zajlanak a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban, amik első üteme előreláthatóan február végén fejeződik be. Annak érdekében, hogy ez idő alatt a térség lakóinak ne kelljen a fővárosba utazniuk az ambuláns ellátásért, az egyetem úgy szervezte a munkálatokat, hogy a betegellátás folyamatosan, zavartalanul működjön – közölte a Semmelweis Egyetem az MTI-vel január 14-én.
A több épületből álló szakrendelő az elmúlt évtizedek intenzív használata miatt felújításra szorult, ezért már tavaly elkezdődött a renoválás, vagyis az épület jelenlegi állapota átmeneti, a munkálatok befejezésével egy korszerű, megújult egészségügyi környezet jön létre.
A felújítás során többek között kicserélik a nyílászárókat, továbbá festenek, mázolnak, járólapot cserélnek, felújítják a lépcsőket, átfestik a korlátokat és kicserélik a bútorokat.
Az egyetem kiemelten fontosnak tartja a betegek biztonságát, ezért minden lehetséges óvintézkedést – mint például a gyakori takarítás és a munkaterületek elkülönítése – megtesz a por és egyéb kellemetlenségek minimalizálására.
Az egyetem célja, hogy az intézményt korszerű, esztétikus és minden szempontból megfelelő környezetté alakítsa át, amely hosszú távon szolgálja a betegek kényelmét és biztonságát. Megújul az intézmény eszközparkja is, a közeljövőben új, korszerű röntgengép, valamint további modern diagnosztikai és betegellátást segítő eszközök érkeznek az intézménybe, amelyek jelentősen javítják a vizsgálatok minőségét, pontosságát és biztonságát.
A felújítás során kiemelt fókuszt kap a Szabadság téri épületben igénybe vehető házi gyermekorvosi ellátás, valamint a védőnői szolgálat infrastrukturális megújítása, továbbá cél, hogy az egész egészségközpont gyermekbarát szemléletben, barátságos, nyugodt környezetben fogadja a legfiatalabb betegeket és családjaikat.
Az egyetem célja, hogy az intézményt nem csupán esztétikailag, hanem működésében is megújítsa, és egy biztonságosabb, kényelmesebb, korszerűbb és a 21. századi szakmai elvárásoknak megfelelő környezetet alakítson ki. A felújítás nem átmeneti megoldás, hanem hosszú távú fejlesztés, ami a betegek és az ott dolgozók érdekeit egyaránt szolgálja.
Az elmúlt hónapokban több újítás is történt a Gödöllői Semmelweis Egészségközpont kötelékébe tartozó épületekben, például jelentősen bővült a szakorvosi óraszám, valamint a labor- és ultrahang-diagnosztikai szolgáltatások köre.
Prevenciós program indult az egyetem szervezésében, aminek célja az egészségesebb életévek számának növelése, a megelőzés megerősítése az alapellátásban, valamint olyan jó gyakorlatok kialakítása, amelyek később országos szinten is alkalmazhatóak lesznek. December 13-án ingyenes lakossági szűrőnapot rendeztek, amin néhány óra alatt közel 200 vizsgálatot végeztek el. A következő ilyen alkalom február 28-án, szombaton lesz, ahol még több helyszínen és kibővített vizsgálati kapacitással várják a térség lakosait.
|
Kulturális programok a gödöllői kastélyban
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|