Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Március utolsó napján a Nemzeti Pedagógus Kar Pest Vármegyei Területi Szervezete szakmai fórumot tartott az idén 70. tanévét ünneplő Gödöllői Török Ignác Gimnáziumban. A rendezvényen részt vett a Dunakeszi Tankerület képviseletében dr. Kiss Lívia főosztályvezető és Fábián Bertalan, a gimnázium nyugalmazott igazgatója, a területi szervezet leköszönt elnöke, aki október óta a város társadalmi megbízatású alpolgármestere.
A résztvevőket házigazdaként Sima Péter igazgató (képen), területi szervezet elnökségi tagja köszöntötte, majd a résztvevők meghallgathatták dr. Kozák Andrásnak, a Nemzeti Pedagógus Kar jogi szakértőjének színvonalas szakmai előadását, ami a továbbképzési rendeletben foglalt jogszabályi változások és az új rendszerű rendelet végrehajtásához kapcsolódó feladatok megismertetéséről szólt. Az előadás után lehetőség nyílt szakmai kérdések felvetésére, amivel több mint fél órán át éltek is a résztvevő pedagógusok.
- Köszönjük a központi iroda munkatársainak azt a háttérmunkát, aminek nyomán megvalósulhatott szakmai rendezvényünk, valamint Sima Péter igazgató urat és kollégáit is köszönet illeti a rendezvény lebonyolításában nyújtott segítségükért – fogalmazott Kovács Andrea, a Nemzeti Pedagógus Kar Pest Vármegyei Területi Szervezetének elnöke.