Kolozs Csaba helyett Kocsi Tamás lesz a GDL Pelikán képviselője
Szeptember 23-án Kolozs Csaba, a GDL Pelikán Szövetségben a Városért Egyesület polgármester-jelöltje lemondott június 9-én, a szervezet kompenzációs listáján megszerzett önkormányzati képviselői mandátumáról. Helyére a GDL Pelikán listájának 4. helyezettje, az elmúlt választási ciklusban is önkormányzati képviselőként ténykedett Kocsi Tamás ül be az október 4-én alakuló gödöllői képviselőtestületbe. A döntést az alábbiakkal indokolták az érintettek.
Kolozs Csaba: - A lemondásnak két fő oka volt. Az egyik a családom, akik nehezen viselték az elmúlt időszak megpróbáltatásait, így a körülöttem kialakult helyzetet átértékelve, ezt tartom helyes döntésnek. Ezen túlmenően pedig, akik ismernek, azok tudják, hogy a várost szolgáló és alkotó munkára készültem, amire a 2019-es választási eredmény után joggal számítottunk idén a szakértői csapatommal, de nem így történt. Az élet más területein várnak rám egyéb kihívások, amelyekre a következő években szeretnék fókuszálni.
Kocsi Tamás: - A választáson résztvevők több mint harmada szavazott bizalmat a GDL programjának, ami 2024-ben három képviselői helyet ért. Az emberek számítanak rá, hogy képviseljük őket és pontosan ezt fogjuk tenni: mi leszünk a „nép hangja” a testületben. A tizenhatodik évemet kezdem Gödöllőn, melyből az utóbbi tíz évben bekapcsolódtam az önkormányzat munkájába, bizottsági tagként és képviselőként egyaránt. A következő ciklusra sem változtatok a hozzáállásomon: további feladataimban is a város érdekét tartom szem előtt.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|