Gödöllőn is tenni kell, és nem rettegni a bringalopások ellen
Megérkezett a kerékpáros szezon, egyre többen veszik elő kerékpárjaikat vagy a rollert és munkába, iskolába vagy hétvégi kirándulásra indulnak. Egyre népszerűbb a kerékpáros turizmus, amihez a kerékpáros utakat folyamatosan fejlesztik, bővítik. Pest megyében több száz-, míg Gödöllőn több tíz kilométer kerékpáros út áll a sportolni vágyók rendelkezésére. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának hasznos tanácsai!A kerékpár közlekedési eszköz. Ez azt jelenti, hogy a járművekre vonatkozó közlekedési szabályokat be kell tartani. A roller nem számít közlekedési eszköznek, ettől függetlenül használata szintén óvatosságot és nagy körültekintést igényel, hogy ne történjen baleset
Cikkünkben azonban nemcsak a közlekedési szabályok fontosságára és azok betartására szeretnénk felhívni a figyelmet, hanem arra is, hogy miként előzhetők meg a kerékpár-, illetve rollerlopások.
Napjainkban a legrosszabb dolog, ami történhet, hogy reggel felébredsz, és nincs ott a bringád, ahol hagytad. Ne rettegj, hogy ellopják, inkább tegyél ellene! • Kerékpárját, rollerét soha ne hagyja őrizetlenül! A tolvajnak két perc is elegendő! • Ha kerékpárját az utcán leállítja, mindig tegyen rá lakatot, biztonsági láncot! A kerékpárzár minősége álljon arányban a kerékpár árával. A lábbal hajtható rollerek nagy előnye, hogy könnyen összecsukhatók, így bárhova be lehet vinni őket. • Keressen forgalmas helyet, ahol nagy a gyalogos forgalom, mert a nagy tömeg elriaszthatja a tolvajt! • Lehetőség szerint a kerékpár vázrészét zárja oda valamilyen nehezen mozdítható tárgyhoz! • Ismerje a kerékpár alvázszámát, egyedi azonosító jeleit, mert esetleges lopás esetén ezzel segítheti a nyomozást! A lábbal hajtható rollerre valamilyen titkos jelet rakhat, így eltulajdonítása esetén – ha még viszont látja bármikor – könnyebben felismerheti. • Nagyobb értéket képviselnek az elektromos rollerek, melyet elsősorban a gyorsabb városi közlekedés érdekében vásárolnak. Nincs szükség motorkerékpár vezetői engedélyhez sem, 14 éves kor felett, bukósisakban bárki használhatja. Ugyan ez is összecsukható, azonban a súlya miatt nem lehet „csak úgy” felkapni és bevinni bárhová. Ezért érkezés után gondoskodni kell a biztonságos parkolásról, tárolásról!
Vásárlás során • Mindig megbízható üzletből, személytől vásároljon kerékpárt, rollert! A valós értéknél jóval kedvezőbb áron kínált portéka legyen gyanús! Főként, ha papírokkal sem rendelkezik. Ugyanis, előfordulhat, hogy bűncselekményből származó kerékpárt vagy rollert kínálnak önnek eladásra. • Ha a kerékpár alvázszáma ki van köszörülve, semmiképpen se vegye meg! Jelezze a rendőrség felé, hogy ki, mikor, mennyiért és milyen kerékpárt kínált eladásra önnek! • Akinek tudomása van arról, hogy az eladásra kínált kerékpár, (elektromos) roller bűncselekmény elkövetéséből származik, és ennek ellenére megveszi, orgazdaság bűncselekményt követ el!
A rendőrség 2015-ben indította el a Bike Safe elnevezésű kerékpár regisztrációs országos programját, aminek során lehetőség van egyénileg vagy a rendőrség közreműködésével regisztrálni a kerékpárokat ezen az oldalon. Amennyiben ezt szeretné igénybe venni, kérdezze meg a lakhelyéhez legközelebb található rendőrkapitányság illetékesét (Gödöllőn a Petőfi Sándor utca 6-10. szám alatt • telefon: 06-28-524-600) arról, hogy mikor lenne lehetőség arra, hogy ezt a szolgáltatást igénybe vegye!
Ha mégis baj történik, hívja a 112-es, ingyenes rendőrségi segélyhívó számot!
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|