Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Tizenegy év elteltével nagy a valószínűsége, hogy új néven kell majd szólítani a Petőfi Sándor nevét viselő művelődési központként indult, majd 2009 januárja óta Művészetek Háza Gödöllő elnevezésre hallgató belvárosi közművelődési intézményt.
Egy 2013-ban hozott döntés alapján már évek óta egyfajta befogadó színházként működő „művház” ez irányú sikeres ténykedése arra ösztökélte az illetékeseket, hogy a funkció hangsúlyosabban jelenjen meg az objektum nevében. Így született meg a javaslat, miszerint: a jövő év elejétől Hegedűs Gyula Színház és Művészeti Központra változik az intézmény neve, az azt működtető gazdasági társaság pedig a Hegedűs Gyula Színház Nonprofit Közhasznú Kft. elnevezést viselné. Hegedűs Gyula (1870-1931) színművész gödöllői kötődése részben itt fenntartott nyaralójához, részben pedig a máriabesnyői temetőben fellelhető sírjához köthető.
A képviselők többsége (11 igen voks, 3 tartózkodás) végül elfogadta azt a határozati javaslatot, hogy a városvezetés felkéri Kovács Balázst, a Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetőjét, hogy a 2019 decemberi ülésre készítse elő döntésre a társaság alapító okiratának módosítását, valamint az intézmény működésére vonatkozó szabályzatokat, dokumentációkat. A kép illusztráció!