Egy híján húsz pont megszerzésével segítették a válogatottat a gödöllői atléták
Négy versenyszámban három gödöllői atléta erősítette a magyar válogatottat az augusztus 9-11. között a norvégiai Sandnesben lezajlott Csapat Európa-bajnokság 1. ligájának megmérettetés-sorozatán. Nádházy Evelin 400 méteren és a 4x400 méteres váltó tagjaként (edzője Karakas Józsefné), Renner Luca magasugrásban (képen balra, edzője Deutsch Péter), míg Simonváros Csanád rúdugrásban (edzője Szörényi István) gyűjtötte a pontokat.
Hazánk legjobbjai a belgákkal, a fehéroroszokkal, a hollandokkal, az írekkel, a litvánokkal, a házigazda norvégokkal, a portugálokkal, a románokkal, a szlovákokkal és a törökökkel rivalizáltak az első ligában maradásért. A feladat nem ígérkezett egyszerűnek, hiszen a Csapat Európa-bajnokság rendszerének átalakítása miatt a legjobb hét formáció (közülük az első feljut a Szuper-ligába) kerüli el a kiesést a második vonalba.
Evelin pénteken, a kora esti órákban 53,62 másodperces idővel kvalifikálta magát a szombati döntőbe, ahol 53,97 másodperc alatt ért célba, amivel 8. lett, és 4 pontot szerzett. Csanád és Luca, valamint a 4x400-as női staféta vasárnap igazolhatta felkészültségét. A Gödöllői EAC ugróbajnokai közül a szebbik nem képviselője a 8. pozíciót érő 175 centiméterig jutott magasugrásban (4 pont), míg Csanád 491 centiméteres eredménnyel a 7. helyen zárta a rúdugrást (5 pont). A Nádházy Evelint is soraiban tudó női váltó (további tagok: Mátó Sára, Molnár Janka, Répássy Hanna) 3:35,82 perces idei legjobb idővel a hatodik lett, amiért 6 pont járt.
A magyar válogatott 223 ponttal a 9. helyen zárta a Csapat Európa-bajnokság 1. ligájának versenyét, így a következő, 2021-ben esedékes szezonban a második vonalban lesz érdekelt.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|