FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
NB II. Északi-csoport, 20. forduló: Budapesti Honvéd SE – Gödöllői KC 34-37 (18-19)
Három fordulóval a bajnokság vége előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a csoportbajnoki címvédő gödöllői legénység az 5. helynél előrébb nem végezhet, viszont a 8. pozíció alatt sem zárhatja a 2018/2019-es pontvadászatot. A kialakult erőviszonyok és a papírforma alapján a vendégsiker elvárható volt az eddigi mérkőzések során mindössze négy diadalra képes fővárosiak ellen.
A reméltnél nehezebben gyűjtötte be a két bajnoki pontot Bartos Gábor együttese, amelynek támadásban kevésbé adódtak problémái, a védekezéssel azonban jócskán hadilábon álltak a gödöllői gárda tagjai. Mindebből egy sokgólos adok-kapok kerekedett ki, aminek végén a – két hét múlva esedékes, csoportbajnok FTC U23 elleni összecsapásra készülő – vendégek örülhettek. A Gödöllői KC csapata 22 ponttal, 600-553-as gólkülönbséggel a 7. helyen áll a csoport tabelláján. Következik: Gödöllői KC – FTC-Diagnosticum U23 május 12., vasárnap 15 óra, Hajós iskola tornacsarnoka. Az ifik 17 órától lépnek pályára.
Ifjúságiak: Grundfos-Tatabánya KC II. – Gödöllői KC 40-37 (18-23) Serdülők: Gödöllői KC – Budakalászi SC 37-21 (19-13) Őrzi száz százalékos mutatóját a gödöllői serdülő-csapat, amely plusz 442-es gólkülönbséggel – immár bajnokként – vezeti a csoport tabelláját.