Vissza normál nézetbe Nyomtatás

A gödöllői egyetem képzései is megismerhetők az Educatio 2018 kiállításon

2018-01-15 17:16:04

Január 18-20. között (csütörtöktől szombatig) tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a minden látogató számára ingyenesen felkereshető Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást. A mindhárom napon 10 és 17 óra között nyitva tartó esemény helyszíne a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont „G” csarnoka (1101 Budapest, Albertirsai út 10.).

A csaknem 10 ezer négyzetméteres területen megvalósuló kiállításon – a mintegy 150 kiállító között – bemutatkozik a gödöllői központú Szent István Egyetem (SZIE) is. A felsőoktatási intézmény munkatársai az AF04 jelű standon népszerűsítik a képzési kínálatot.
A 2000-ben alapított, tíz évvel később „Kiváló egyetem" címet elnyert Szent István Egyetem közel 15 ezer hallgatójával Magyarország egyik legnagyobb felsőoktatási intézménye. Az értékes ismeretek, jól hasznosítható tudás és sokrétű gyakorlati tapasztalat érdekében az egyetem folyamatosan bővíti széles képzési kínálatát, ahol a jelentkezők az élethosszig tartó tanulás jegyében 29 alap- és 31 mesterszak, 10 doktori iskola, 5 duális képzés, 10 felsőoktatási szakképzés, valamint 42 szakirányú továbbképzés közül választhatnak. A színvonalas, rugalmas és átjárható oktatást biztosító felsőoktatási intézmény campusai Budapesten, Gödöllőn és Békés megyében találhatók – olvasható az esemény honlapján.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online