Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Magabiztosnak mondható győzelmet aratott a Gödöllői Sakkbarátok második számú egysége a csoportban utolsó helyen álló aszódiak ellen. A hazaiak két partiban (3-as és 5-ös tábla) mattig vitték a játékot, míg három táblán (1., 2. és 4.) remiztek.
Csapatbajnokság, Pest megyei I/A. osztály, 10. forduló: Gödöllői SBE II. – Aszód 3,5-1,5 Győzelem: Nagy Adrián, Molnár László. Döntetlen: Fehér Mihály, Veres István, Rigó József. A GSBE II. társulata 20 ponttal a bajnoki osztály tabellájának 9. helyén tanyázik.