Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya T. Attila 51 éves gödöllői lakos ellen. Az ügyben jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított augusztus 24-én 10 óra 30 perc körüli időben egy gödöllői üzlet előterében lévő polcról leemelte a sértett táskáit, miközben a 81 éves férfi a boltban vásárolt. A sértett észlelte a bűncselekmény elkövetését és az 51 éves férfi után ment, hogy visszakérje a két szatyrot. Ekkor a gyanúsított – az eltulajdonított tárgyak megtartása okán – az üzlet előtt többször bokán rúgta a sértettet, majd amikor a bácsi el tudta venni tőle az egyik szatyrot, akkor a vállánál megütötte az idős férfit.
A sértett a helyszínre hívta a hozzátartozóját, aki a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta T. Attilát. A helyi férfit a gödöllői rendőrök elfogták és előállították. Az 51 éves férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették, valamint előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. Forrás: police.hu