Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Tudásmegosztás terén működnek együtt az állami iskolák: a pályázaton kiválasztott Mentoráló intézmények saját, mintaértékű pedagógiai módszereiket osztják meg a többi oktatási intézménnyel, segítve azok oktató-nevelő munkáját. Az ország több száz iskoláját bevonó programot a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) a „Köznevelés az iskolában” projekt keretében indította el. Pest megyében huszonhét intézmény módszertani modelljeit érhetik el az érdeklődő iskolák – olvasható a szervezet által kiadott sajtóközleményben.
Az európai uniós projektben három gödöllői tanoda oktatási módszertanát ismerhetik meg az ország iskolái. A Török Ignác Gimnázium az interaktív táblákban rejlő lehetőségeket mutatja be a hatodikosok matematikatanításán keresztül. Az iskola tanárai nem csak az órák módszertanát adják át kollégáiknak, hanem a táblákon használható digitális tananyagok készítésére is megtanítják őket. A Petőfi Sándor Általános Iskola különlegessége egy egész éven át húzódó keretjáték, amire az egész napos iskola programjait vagy éppen a nemzetiségi neveléshez kapcsolódó rendezvényeket is felfűzik. A keretjátékban feladatok és jutalmak motiválják az egymással versengő osztályokat, akik mindeközben játszva sajátítanak el különféle ismereteket. Több mint húsz éve működik a Gödöllői Damjanich János Általános Iskola hagyományőrző kézműves- és néptánc programja. A gyerekek egész sor népi kismesterséget ismernek meg, megtanulnak bánni a különféle anyagokkal és megismerik a népszokásokat, népi játékokat. A program sikere abban rejlik, hogy minden gyereknek egyformán sikerélményt és motivációt nyújt.