Április 12-én eldőlt, hogy 16 év kormányzás után nem a Fidesz-KDNP vezetheti az országot a következő években. A parlamenti képviselőválasztás eredménye nem csak országosan, hanem a gödöllői központú, Pest vármegye 6-os számú választókerületben is kedvezőtlenül alakult a kormánypártok számára. Hankó Balázs választókerületi elnökként, illetve kulturális és innovációs miniszterként vágott neki a kampánynak: Összetartó közösséget építünk! szlogenje azonban csak a 32,76 százalékos támogatással egyenértékű második helyre volt elegendő. Bő két hetet vártunk, hogy értékeljük a helyzetet és beszéljünk a jövőről is.
Halász Árpád, a Gödöllői Kutyasport Központ vezetője révén gödöllői kötődése is van a Mancsról, a világhírű mentőkutyáról készülő filmnek. A képen látható szakember a filmben szereplő állatok kiképzését végzi.
A Mancs című film forgatása Budapesten zajlik, 36 napig tart, és előreláthatólag szeptember 5-ig befejeződik. A produkció összköltségvetése 375 millió forint, amihez a Magyar Nemzeti Filmalap 250 millió forintos támogatás nyújt. A terv szerint a jövő év végén moziba kerülő film rendezője Pejó Róbert, producere Kántor László.
A történetet a több száz emberéletet megmentő Mancs kalandos élete inspirálta, a főszerepben Trill Zsolt lesz látható. Ő alakítja Zolit, a kisvárosi elektroműszerészt, akire öreg barátja egy hiperaktív németjuhász kölyköt hagy örökül. A film Zoli és Mancs első találkozásától követi nyomon a közös kalandokat, amik meseszerűen tárulnak a nézők elé a film során – áll az MTI által kiadott közleményben.