Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Az elmúlt évben végrehajtott jelentős fejlesztések után, hamarosan, előreláthatólag két héten belül új vetítővásznak lesz a Gödöllői Városi Filmszínháznak. A mozi üzemeltetői a hét elején rendelték meg legmodernebb technológiával készülő eszközt, ami egyenesen Angliából érkezik Gödöllőre, a Hamvay-kúria épületében található létesítménybe.
A fejlesztés eredményeként még tökéletesebb képpel élvezhetitek majd a mozirajongók a legújabb filmeket. A 3D-s vetítésekre eddig sem volt panasz, de a vászoncsere után garantáltan Gödöllőn lesz a legszebb 3D-s kép az egész országban. A beruházás 1,5 millió forintból valósul meg – tájékoztatta hírportálunkat Reményi Richárd, a gödöllői mozit működtető Pannon 2001 Mozgókép Kft. illetékese.