A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!
Azzal együtt, hogy mintegy három éves múltra tekint vissza a versenyszerű vízilabdázás története Gödöllőn, a MATE-GEAC-MSA (MGM) férfi- és fiúcsapatai egyre magasabb színvonalon kapcsolódnak be a sportág hazai vérkeringésébe. A felnőttek a szakosztály első bajnoki évében egyaránt bronzérmet szereztek a harmadosztálynak számító OB 2-es bajnokságban és a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokságon (MEFOB). Az előttünk álló hónapokban ez a teljesítmény felülmúlható. Erről, illetve az eddigi eredményességről és a közeljövő terveiről kérdeztük a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely szakosztályvezetőt.
Kőnig-Trade-Balmazújvárosi KK – Gödöllői KC 34-23 (16-14)
Az Ózd elleni diadallal a tarsolyában utazott el Balmazújvárosba, az ütközet előtt a tabella második helyén tanyázó hajdú-bihariak otthonába Bartos Gábor együttese. Reálisan nézve az erőviszonyokat, egy héten belül egy újabb sikerben kevésbé bízhattak a gödöllőiek, ám abban igen, hogy megnehezítik az esélyesebb hazaiak dolgát.
Megszorongatni csupán az első félidőben tudta a csoportbajnoki címért harcoló vendéglátókat a gödöllői legénység. Ebben főszerepet játszott Márkus Béla, aki a találkozó végéig tizenegy alkalommal vette be a balmazújvárosiak kapuját. A második harminc percre már kiütközött a két csapat között tudás- és sebességkülönbség, így nem került veszélybe a minőségi cserejátékosokban is hosszabb kispaddal rendelkező vendéglátók magabiztos diadala.
Tizennégy forduló után a gödöllőiek 6 ponttal, 365-405-ös gólkülönbséggel a tabella 10. helyét foglalják el. A következő, március 16-án, szombaton 18 órakor esedékes fordulóban a Gödöllői KC együttese a Hajdúnánás-Robzol 2000 KSE csapatát fogadja a Hajós iskola tornacsarnokában.
Ifjúságiak: Balmazújváros – Gödöllő 21-22. Mácsár Gyula formációja a végjátékban fordította a maga javára a mindvégig kiélezett küzdelemmel telt összecsapást. A gödöllői fiataloknak ez volt a hetedik sikerük, amivel megerősítették 6. pozíciójukat a táblázaton.