Vissza normál nézetbe Nyomtatás
Riasztás
Hogy az ünnepi készülődés Gödöllőn is bosszúságmentes legyen
A helyi kapitányság munkatársai felhívást tettek közzé, miként nehezíthetjük meg a rossz szándékú emberek próbálkozását

Felrobbant egy vegyes tüzelésű kazán

A szadai esethez riasztották a gödöllői hivatásos tűzoltókat, akik átvizsgálták az épületet és biztosították a helyszínt

Rendőrségi akció az ittas és bódult állapotú járművezetők kiszűrésére

Gödöllőt is érinti az ország egész területére elrendelt fokozott ellenőrzés december 10-16. között

Ütközés két sérülttel

A gödöllői hivatásos tűzoltókra is hárult feladat a Valkó közelében történt balesetnél, ahol az egyik jármű az árokban kötött ki

Tűzben hunyt el a Dózsa György úti szociális otthon lakója

A kigyulladt szobában két idős ember tartózkodott. A gödöllői tűzoltók kiérkezése előtt sikerült úrrá lenni a lángokon

Jogerőssé vált a Zsófi halálát okozó férfi büntetése

A törvényszék másodfokon helybenhagyta a Gödöllői Járásbíróság ítéletét, Sz. Lajost 11 év 8 hónapra bebörtönzik

Halálos balesetnél segédkeztek a gödöllői tűzoltók

November 19-én kétszer is Dányba kellett vonulniuk, az egyik ütközéses baleset tragikusan végződött

Ütközés a Lumniczer és Szent János utcák torkolatánál

A gödöllői hivatásos tűzoltók mellett a mentőket is riasztani kellett. Egy gyermek megfigyelésre kórházba került

Halálos baleset az autópálya gödöllői szakaszán

Egy teherautó belerohant egy műszaki hiba miatt veszteglő személygépkocsiiba. Ketten életüket veszítették

Egyre többen esnek áldozatul az „unokázós csalásnak” Gödöllőn isEgyre többen esnek áldozatul az „unokázós csalásnak” Gödöllőn is

A helyi kapitányság illetékesei megfogalmazták, mit kell tenni, ha valakit ilyen módszerrel próbálnak megtéveszteni

Gazdasági épület tetőszerkezete égett Gödöllő határában

A tűzoltók négy vízsugár segítségével lettek úrrá a lángokon, és megakadályozták a tűz továbbterjedését

Kifizeti az ügyvéd a gödöllői hajléktalanra rótt anyagi terhet

A helyi rendőrkapitányság vezetője elmondta: segítő szándékkal közelítik meg az utcán lakókat

Dugót okozott a szalagkorlátnak csapódott autó

A gödöllői hivatásos tűzoltók számolták fel a forgalmi akadályt az M3-as autópálya Mogyoród közeli szakaszán

Októbertől Gödöllőn sem tudni, mikor és hol mérnek sebességetOktóbertől Gödöllőn sem tudni, mikor és hol mérnek sebességet

A rendőrség a közlekedési fegyelem megbomlása miatt úgy döntött, nem hozza nyilvánosságra a helyszíneket. Van egy utcalistánk

Vizsgálják, mi okozta a tüzet a Gödöllő határában lévő hulladéklerakóban

Annyi biztos, hogy a mérések nem mutattak ki károsanyag-koncentrációt a levegőben. Az anyagi kár jelentős

Rablási kísérlet a postán

A gödöllői rendőrök perceken belül a turai helyszínre érkeztek, ahol elfogták a pénzt követelő boldogi férfit. Az akták az ügyészségen vannak

Tizennégy eset írható a gödöllői rendőrök által elfogott tolvaj számlájára

A dányi fiatal augusztusban és szeptemberben követte el a betöréses- és alkalmi lopásokat a környező településeken

Erős a gyanú, hogy elaludt a turistabusz sofőrjeErős a gyanú, hogy elaludt a turistabusz sofőrje

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya befejezte a tavaly nyári bagi baleset vizsgálatát

Kitettek magukért a gödöllői katasztrófavédők

A helyi tűzoltóság munkatársai harmadik helyen végeztek a megyei műszaki mentési versenyen, a terepbringások három aranyat nyertek

Újabb konfliktusba keveredett Gémesi György

A Gödöllői Rendőrkapitányság garázdaság szabálysértés elkövetése miatt indított eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit

Gödöllőre is elértek a lekapcsolt kábítószer-maffia szálai

Eredményes volt az összehangolt akció. Tizenhárom gyanúsított közül kilencet őrizetbe vettek a rendőrök

Razziáznak a rendőrök Gödöllőn és környékén

Fokozott ellenőrzést rendelt el a helyi rendőrkapitányság vezetője. Az intézkedés két napig lesz érvényben

Hálás lehet egy kiskutya a gödöllői tűzoltóknak

Egy vízelvezető csőbe mászott be a négylábú, ám kijönni már nem tudott. Sérülések nélkül megúszta a kalandot


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29

Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online