Kevéssé ismert, de jelentős kastélybéli évfordulóra emlékezhetünk az idén: napra pontosan augusztus 10-én 30 esztendeje, hogy az akkori kulturális miniszter kiadta a Gödöllői Királyi Kastély Múzeum, mint országos gyűjtőkörű szakgyűjtemény működési engedélyét. A múzeumalapítás kezdeményezése és a szükséges tudományos-szakmai dokumentáció elkészítése, majd a minősítési eljárás menedzselése Varga Kálmán nevéhez fűződik, aki akkor miniszteri biztosként irányította a műemlék-együttes helyreállítását. Az évforduló kapcsán vele beszélgettünk.
Újabb kiemelkedő eredményeket értek el a magyar középiskolás diákok a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián (IOAI 2025), amit idén második alkalommal rendeztek meg Pekingben, augusztus 2–9. között. A versenyről a magyar csapatok két ezüst- és négy bronzéremmel tértek haza – adta hírül a prim.hu.
Jégpálya nyílt Gödöllő belvárosában 2016-01-03 10:39:04 A hónap végéig reális esélye lehet annak, hogy gond nélkül működjön a Szabadság téri létesítmény
Jégpálya nyílik Gödöllő szívében 2015-02-08 13:20:47 Hétfőtől – amíg az időjárás engedi – minden nap 9 és 21 óra között várják a korcsolyázni vágyókat