Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Augusztustól drágul a személytaxizás Gödöllőn 2026-07-31 16:24:44 Közel három év után 18 százalékkal emelkedik a tarifarendszer: az alapdíj 1.300 forint, a kilométerdíj 520 forint lesz
Gémesi György István királyt „kereste” Gödöllő főterén 2025-08-20 21:16:02 Augusztus 20-án átadták a legrangosabb városi kitüntetéseket, kenyéráldás és -szentelés, valamint Csík zenekar koncert helyszíne volt a főtér
30 éves a Gödöllői Királyi Kastély múzeuma 2025-08-10 10:21:19 A jeles évforduló kapcsán Varga Kálmánnal, a műemlék-együttes szakgyűjteményének első vezetőjével beszélgettünk