FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Február 26-án tartotta meg első idei rendes munkaülését Gödöllő város önkormányzatának képviselőtestülete. A 14 főből álló grémium tagjai – mások mellett – az alábbi kérdésekben is állást foglaltak a megújult városháza épületének tárgyalójában:
• Ha váratlan esemény nem jön közbe az idei esztendő első félévében találkoznak a gödöllői városatyák munkaülésen: március26., április 23., május 21. és június 11. (valamennyi csütörtöki nap). A dátumok közül kiemelkedik április 23-a, amikor a gödöllői központú országgyűlési választókerületben győztes jelölt átveszi parlamenti képviselői megbízólevelét a választási bizottság elnökétől.
• Miután dr. Mészöly Zsolt arról tájékoztatta a városvezetést, hogy 2019 szeptembere óta a 2. számú körzetben, a Blaháné út 47. szám alatti rendelőben folytatott háziorvosi tevékenységét át kívánja adni a FRIZA-MED Háziorvosi és Szolgáltató Bt. képviseltében eljáró dr. Szőcs Juditnak. Az erről szóló, márciustól hatályba lépő feladat-ellátási szerződést a képviselőtestület jóváhagyta.
• Versenyeztetési eljárás lefolytatásával kívánja a városvezetés megtalálni azt a vállalkozást, amely 2026. március 11-től 4+1 évig ellátja a közfeladatnak minősülő, nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtését Gödöllő területén.
• Két pályázó közül Czeglédi Ingridet tartotta alkalmasabbnak a képviselőtestület tagsága, hogy a következő öt évben (2031. február 28-ig) irányítsa az Ady sétány 56. szám alatt található Gödöllői Egyesített Szociális Intézmény (szociális otthon) mindennapi munkáját. A régi-új vezető 2011 óta tölti be ezt a tisztséget. Illetménye – pótlékokkal együtt – márciustól bruttó 1.086.000 forint lesz havonta.