Kinek az érdeme és sikere a blahai csapadékvíz-elvezetési beruházás?
Az elmúlt hetek, hónapok egyik legjelentősebb horderejű beruházása a blahai csapadékvíz-elvezetés megoldása volt, ami azt szolgálja, hogy a domboldalról esetenként lezúduló esővíz rendezett formában érje el a Rákos-patakot. A Blaháné út 47-153. közötti szakaszt 700 méter hosszúságban érintő, valamint a Hegy utcai buszfordulónál szikkasztó- és tározórendszerrel megvalósult fejlesztés – ha a hivatalos átadás nem is történhetett meg a június 9-i választás előtt – gyakorlatilag elkészült, azonban érdemes felidézni projekt legfontosabb előzményeit, mozzanatait. Ezt hírportálunk egyik, a blahai városrészen élő olvasójának segítségével tesszük meg. Íme:• Csaknem három éve, 2021. augusztus 6-án – hosszas előkészítés, szervezés után – írásbeli lakossági kezdeményezéssel keresték meg Gémesi György polgármestert, dr. Kiss Árpád jegyzőt és Máthé Lászlót, a blahai körzet önkormányzati képviselőjét (Szövetség Gödöllőért). A beadványban felhívták az illetékes urak figyelmét a blahai vízelvezetés hiányosságaira, amire már a 2015-2020-as Gödöllő város települési környezetvédelmi programja című dokumentum is rámutatott, de a lakossági kezdeményezés időpontjában a probléma még megoldásra várt. A lakossági kezdeményezést több aláíróíven juttatták el a címzetteknek. • A szóban forgó beadványra Czeba Attila, a polgármesteri hivatal mérnöki irodájának vezetője válaszolt. • Mivel 2021 szeptemberéig nem történt előrelépés az ügyben, a beruházás kezdeményezői levélben kerestek meg két helyi médiumot (a Gödöllői Híreket nem). • Domonkos Ernő, a polgármesteri hivatal műszaki csoportvezetője 2021. december 20-án az alábbi tájékoztatást adta: Az érintett terület csapadékvíz-elvezetését a város a közelmúltban megnyílt TOP Plusz-1.2.1-21 kódszámú, Élhető települések című pályázati felhívás keretében kívánja mielőbb megvalósítani. A pályázati dokumentáció jelenleg előkészítés alatt van, várható benyújtására 2022 január közepéig kerül sor. • A kezdeményezők maguk is figyelték a pályázati felületet, így értesülést szereztek, hogy 2022. április 4-én a projektet támogatásra alkalmasnak ítélték. A támogatási összeg 299.671.305 forint volt, 85%-os uniós- és 15%-os hazai forrásaránnyal. • Az elmúlt időszakban a kezdeményezők többször érdeklődtek a projekt előrehaladtával kapcsolatban: folyamatosan azt a választ kapták, hogy a hatósági engedélyeket intézik, azokra várnak. Csakhogy az engedélyek furcsa módon úgy születtek meg mintegy 2 év után, hogy a munkálatok elkezdését követően a befejezés a 2024-es önkormányzati választás előtt látványosan megvalósuljon. Erre enged következtetni az is, hogy az önkormányzat támogatási előleg címen a 2022-es évben 289.905.115 forinthoz hozzájutott. • Miközben Gödöllő város honlapján feltüntették a projektet a támogatási összeggel, az előírásokkal ellentétben a munkavégzésről ezen a felületen, illetőleg a kötelezően megjelenítendő hirdetőtáblákkal nem tájékoztatták a lakosságot. • A város idei költségvetésből az derül ki a beruházás kapcsán, hogy a tervezett előirányzatok mértéke két részből tevődik össze: a projekthez kapcsolódó pályázati rész 287.339.707 forint, míg a projekthez kapcsolódó pályázaton kívüli saját forrás 70 millió forint.
• Ahogy eljött a választási kampány ideje, „előkerült” Molnár Gergely lokálpatrióta klubos listás képviselő és képviselőjelölt, aki a Blaháné utcai vízelvezetési projektet – a buszforduló vízelvezetési projektjével összemosva – 370 millió forintos „neki köszönhető” eredményt tett közzé választási szórólapján. • Ha eredményről, sikerről kell említést tennünk, mondják az ott élők, úgy az elismerés a Blaháné utcai lakosokat, a fent említett két polgármesteri hivatali munkatársat és a pályázatkezelőket illeti. Továbbá a kivitelezést folytató, a választási időszakban megfeszített munkájukkal a céldátumot betartó fizikai és útépítő szakmunkásokat. És nem utolsó sorban azokat a helyi adófizetőket, akik a beruházás városi önrészét közteher-fizetési kötelezettségük teljesítésével biztosították. • Sajnálatos, hogy az útburkolatot – miként az a képen is jól látszik – csak részben cserélték le, meghagyva az egyik oldal kátyúit. Erről Gémesi György úgy nyilatkozott, hogy „az út fele új aszfalt burkolatot kapott. A másik fele jó állapotban van, nem igényel korrekciót…”
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|