Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Bethlen Gábor utcai járdaépítés: rendetlenség nélkül nem lehet ilyen munkát elvégezni

2024-02-12 18:20:39

Sokszor fordul elő az életben, amikor nem azzal van baj, hogy valamit fejlesztenek, hanem azzal, hogy mikor és miként teszik ezt. Túlzás nélkül állítható, hogy a megállapítás ráillik a Bethlen Gábor utcai járda – Kör utca és Szőlő utca közötti szakaszának – megújítására is.

A történet gyökerei tavaly februárra nyúlnak vissza, mivel a város 2023-as költségvetési rendeletében 500 millió forintot irányoztak elő út-, járda-, gyalogátkelő- és parkoló-építés jogcímen. Ebbe a feladatkörbe tartozott – a bizonyos körökben komoly tiltakozást és ellenállást kiváltott Bajcsy-Zsilinszky utca végi körforgalom létesítése mellett – a balesetveszélyes bazaltkockás járda cseréje a Bethlen Gábor utca említett szakaszán.

Amellett, hogy ilyen technológiájú járda a város több pontján is van, alapkérdésként merülhet fel, hogy:
- máshol nincs balesetveszély?
- valóban jelentős gyalogos-forgalom bonyolódik le ezen a szakaszon?

Nem könnyíti meg a helyzetértékelést, hogy a februári döntéshez képest csaknem 10 hónappal később, december elején kezdődtek meg a házak többségének tetejéről az ereszcsatornákon lefolyó csapadékvíz föld alá történő elvezetésére is műszaki megoldást kínáló munkálatok.

Szerkesztőségünkhöz számos, eseteként igencsak zaklatott, káromkodástól sem mentes lakossági vélemény jutott el az elmúlt hetekben. Ezeket – törekedve a szalonképességre – összegeztük, és megküldtük a kivitelezést végző, budapesti székhelyű Ív Generál Kft. email-címére. Február 5-én Kovács Balázs ügyvezető igazgató a dőlt betűvel szedett válaszokkal adott tájékoztatást.

• A munkálatok december első hetétől folynak. Azóta hordjuk be garázsba, lakásba, kocsiba a sarat, kis kavicsokat, besöprő kavicsot. Ez még hónapokig így lesz, mert a viacolor járdát, annak hézagait többször be kell még söpörni, hogy a víz ne tudjon télen közé menni, mert szétfagyasztja.
A térkő burkolatok besöprése 2-4 milliméteres szemnagyságú homokkal történik. Szerepe a hézagkitöltés. Sajnos, az időjárási körülmények nem minden esetben teszik lehetővé a technológia alkalmazását. Fagyos, esős időben nem folytatható. Ezért húzódott el.
A kész állapot természetesen nem érzékeny a fagyra, nem fog szétfagyni. Találgatásokra sajnos nem tudunk reagálni, a munkálatok befejeződtek, jelenleg tereprendezés folyik.

• A házak előtti füves részekből több helyen kavicsbányát csináltak, lévén állandóan oda depóztak, sőt, esetenként még a viacolorral fedett garázsbejáróra is. Ezen füvet nyírni a gép sérülése nélkül nem lehet majd.
A munka része volt a házakról lejövő csapadék felszín alatti elvezetése, ez árokásással kavicsvisszatöltéssel is párosul. Az adott területen sajnos nem lehet úgy ilyen munkát végezni, hogy valamely területen anyagot ne tároljunk. Ha kárt okoztunk, azt minden esetben helyreállítjuk.

• Több garázs előtt a viacolor beállót is indokolatlan szélességben felszaggatták, a visszarakásnál látszik a hanyag munka. Hézagok, szintkülönbségek vannak benne, már nem egy egységes felület, mint volt. Az egész munkavégzésre jellemző volt: nem tisztelték a szépet és a készet, nem óvták azt. Gépeikkel átgázoltak keresztben is rajta, forogtak rajta, depózásra használták.
A munka jellegéből adódóan nem lehetett máshogy kivitelezni egyes szerkezeteket. A károkat, ahogy az előző pontnál említettem, helyreállítjuk.


• Az ott lakók közül többen tapasztalták, hogy a napi munkák folyamatát nem irányította olyan felelős vezető, aki az ésszerűtlen munkákat, rombolásokat leállította volna és más módszert javasolt volna annak elvégzésére. A nap végén a vezetők ugyan általában szemléztek, de mivel minden nap ugyanaz a rombolás ment, feltételezhető, hogy ők sem tudták beleélni magukat azok helyzetébe, akik tettek azért, hogy házuk előtt rend legyen.
Volt helyi irányítás, minden lakó elmondhatta, ha speciális igénye volt. Rendetlenség nélkül nem lehet ilyen munkát elvégezni.

• A lakók hiába szóltak munkásoknak, gépkezelőknek, kérést, javaslatot megfogalmazva, azok a kiadott feladatok szerint végezték dolgukat.
Valóban. Sajnos, a munkákat nem lehet a lakók kérése szerint végezni. Komoly műszaki és szerződéses feltételeknek kell megfelelni.

• A szervezés legfőbb hiányossága volt még az is – a napközbeni irányítás hiánya mellett -, hogy nem szakaszolták a tevékenységet, ezért az egész építési területen mindenkit egységesen sújt időben az építkezés elhúzódása. Itt megjegyzendő az is, hogy a munkafolyamatok során indokolatlanul, többször napokig nem lehetett átmenni a készülő járdán keresztben. Ilyenek: ház előtti kocsi beállóra állni, garázsból/kertből kiállni. A lakók ezt egyedi módszerekkel próbálták megoldani, mint például: raklap híd, kövek berakása munka gödörbe.
Minden lakónak jeleztük, hogy egy ideig nem fognak tudni áthajtani a félig kész munkaterületen. Többen – sajnos – ennek ellenére megtették, evvel kész szerkezeteket téve tönkre. Sajnos, ez is hátráltatta a kivitelezést. A gyalogos átjutás mindig megoldott volt.

• Az, hogy aszfaltozás/betonozás helyett csak 6 centiméter vastag viacolor téglát raktak le, magában hordozza, hogy a kocsi kihajtókon a keréknyom szélességében fel fog törni a járda.
Nem fog. A 6 centiméteres térkő ugyanazt tudja, mint az aszfalt. Nyilván nehézgépjárművel nem szabad ráállni, hiszen nem arra van tervezve. Személygépkocsi forgalomra alkalmas.

• Olyan alvállalkozókkal dolgoztak a kivitelezők, akiknek a lakók adtak talicskát, mert tőlük kértek. Általában karbantartás nélkül adták vissza.
Erről nem tudok. Minden lakó figyelme fel lett híva, hogy a munkavezetővel tárgyaljanak (és ne a munkásokkal), minden esetben.

Összegzésképpen elmondható, hogy:
• Az általában nem teljes nap alatti irányítás alatt lévő munkavégzők mindig az egyszerűbb és gyorsabb megoldást választották, nem feltétlen figyelemmel az itt lakók érdekeire, műtárgyaira.
• Sem vezetők, sem dolgozók nem érezték át azt: mi lenne, ha előttük történne ez?
• Az építkezést szakaszolni kellett volna, legfeljebb kettő hét határidős teljesítéssel, még akkor is, ha néhány vízelvezető csövet is be kellett építeni! Ez csak egy pár száz méter járda volt, aminek az építése két hónapja folyik, és elvileg márciusban lesz vége beígért fűtelepítéssel, előtte persze kavics felgereblyézéssel.
• Ha valaki valamelyik ház előtt rendet lát, az nem a kivitelező érdeme, hanem a lakóé.
• Lényeges még: az ott lakók nem érzeték a megrendelő (önkormányzat) védelmét, és a kivitelezőét sem, akiknek az volt a szlogenje: „a járda Önöknek épül”.
Feltéve, hogy ez tényleg egy járdaépítés volt. Mert inkább egyfajta háborús övezetnek látszik…


A munkálatok decemberben és januárban folytak, sokszor igen mostoha időjárási körülmények közt. Hó, jég, erős esőzés, fagy felváltva nehezítette a munkánkat. Finoman szólva sem ideális időszakban.
A tervek szerint minden lakossági behajtón át kellett vezetni a járdát, illetve a csatornázást, a behajtók feltörése része volt a tervnek, vállalásunknak. Ezek a behajtók legtöbbje egyébként minden önkormányzati engedély vagy egyeztetés nélkül épült meg.
Mint kivitelező, átérezzük a helyiek kényelmetlenségét, de egy házak és úttest között futó csatorna-, és járdaépítés egyszerűen nem megvalósítható kosz és károkozás nélkül.
A munkavégzést akadályozták a járda alatt futó és legtöbbször nem a tervezett helyen lévő közművek és a helyiek által szabálytalanul épített szerkezetek.
Amit lehetett, természetesen, szakaszoltuk. A szakaszolás emellett nagyon sok mindenen nem segít. Például: ki kell várni az egyes szerkezetek szilárdulási idejét.
A rendrakást folyamatosan végeztük a múlt héten, amennyire lehet, helyreállítjuk a terepet. Füvet valóban nem vetünk januárban.
Összevetve: a lakók helyzetét megértjük, egy téli időszakban folyó, sárral, hóval, esővel, faggyal nehezített időszakban kellett építenünk.
A lakók nem ismerik a technológiai és tervi szükségszerűségeket, adottságokat, akadályozó tényezőket, csak az látják, ami feltételezett káruk. De elfelejtik, hogy a városban élők, illetve az ő céljaikat is szolgáló csatornát és járdát építeni a helyiek számára szükségszerűen átmeneti kényelmetlenséget okoz. A kényelmetlenségeken túl vagyunk, kérem, értékeljék, amit az önkormányzat ad nekik!
Mint minden ilyen építkezésen, valószínűleg itt is előállt néhány olyan helyzet, amit kollégáink nem megfelelően kezeltek. Ezekért kérjük utólagos elnézésüket, a legtöbb ilyesmit az adott lakóval tudomásom szerint sikerült elsimítani, a rendezésben megegyezni.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online