Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Hosszú évek óta orvosolatlan problémát hozott felszínre a Kazinczy utcai tűzeset

2023-05-10 11:05:43

Egy lakatlan, korábban részben leégett épületben gyulladt meg nagy mennyiségű felhalmozott szemét május 9-én, a délutáni órákban Gödöllőn, a Kazinczy Ferenc utcában. A gödöllői és az aszódi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt az utcában élők kihoztak a házból egy embert, akit átadtak a mentőknek. Az egységek három vízsugárral oltották el a tüzet, majd átvizsgálták az épületet – tudtuk meg Csámpai Attilától, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjétől.

Érdeklődésünkre az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa azt a tájékoztatást adta, hogy a mentősök a helyszínről egy férfit szállítottak további vizsgálatok és megfigyelés céljából kórházba.

A szóban forgó Kazinczy utcai ingatlanban nem először fordult elő tűzeset, az évek során fokozatosan elhagyatottá és normális emberi életvitelre alkalmatlanná vált családi ház sorsának rendezése már jó ideje megoldandó feladat. A környéken lakók elmondása szerint az öröklést követően bonyolult jogi helyzet állt elő, ami nem könnyíti meg a tulajdonosokkal zajló egyezkedést, illetve némiképp korlátozza a hasonló, akár tragédiát is eredményező esetek elkerülését szolgáló megoldást, az épület elbontását.

Az utcában élőktől azt is megtudtuk, hogy a városvezetés fontos szerepet vállalhat az áldatlan állapot felszámolásában, amire korábban már több ígéret született. A kialakult szituációt mi sem szemlélteti jobban, mint az, hogy a közegészségügyi (többször is emberi ürülék szaga érződött ki az épületből) és közbiztonsági veszélyt egyaránt jelentő helyzet megszüntetésére eddig tett szakhatósági intézkedések nem jártak véglegesnek nevezhető sikerrel. Egyesek elmondása szerint az illegálisan bent tartózkodó hajléktalanok azért használták előszeretettel a romos épületet, mert ott gond nélkül fogyaszthattak alkoholos italt, nem úgy a hajléktalanszállón, ahol rendszeresen szondaellenőrzés alá vonják az ott lakókat.

A jelekből ítélve az „élet” – úgy tűnik – megoldotta a problémát, hiszen a mostani tűz következtében a családi ház épülete gyakorlatilag tető nélkül maradt, ezáltal mielőbbi lebontásra ítéltetett.


A fent részletesett tűzesettel szinte egyidőben kigyulladt egy százötven négyzetméteres családi ház tetőszerkezete Gödöllőn, a Knézich Károly utcában. Mire a tűzoltók a helyszínre érkeztek a tető fele már égett. A gödöllői hivatásos tűzoltók a tetőhéjazat megbontását követően eloltották a lángokat, megakadályozták a tűz továbbterjedését, majd átvizsgálták az épületet. Fotó: Gödöllő HTP


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online